Hajtóvadászatot indított a rendőrség, miután két dél-afrikai szórakozóhelyen is lövöldözés tört ki egyetlen este alatt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

A dél-afrikai hatóságok hajtóvadászatot indítottak, miután egyetlen éjszaka alatt három különálló lövöldözés történt az országban, közülük kettő egy szórakozóhelyen. Összesen több mint 30 ember vesztette ezekben életét – írta meg a CNN. Dél-Afrikában egyre nagyobb gondot jelentenek az erőszakos bűncselekmények.

A Johannesburg mellett található Wedela településén 17-en meghaltak, 15-en pedig megsebesültek, miután szombat este nyolc ismeretlen férfi tüzet nyitott egy szórakozóhely előtt a vendégekre, majd bementek, és ott is folytatták a lövöldözést. A támadók állítólag több vendéget is átkutattak, mobiltelefonjaikat elvették, majd két járművel elmenekültek a helyszínről. A rendőrség hajtóvadászatot indított az elkövetők felkutatására.

Egy, a nyugat-fokföldi Lwandle városában található szórakozóhelyen is történt egy lövöldözés vasárnap hajnalban, amiben tíz ember vesztette életét. A rendőrség szerint miután a fegyveresek behatoltak az épületbe, tüzet nyitottak a vendégekre. A rendőrfőkapitány szerint üzleti rivalizálás állhatott a háttérben. Itt is hajtóvadászatot indítottak, de a rendőrség szerint egyelőre nem tartóztattak le senkit.

Szintén Nyugat-Fokföld tartományban a rendőrség egy négyes gyilkosság ügyében is nyomozni kezdett, miután szombat este egy lövöldözés kezdődött Khayelitshában, Fokváros külvárosában. A rendőrök a helyszínen három férfit találtak lőtt sebekkel, akiket a helyszínen halottnak nyilvánítottak. Kettőjükre egy jármű belsejében, a harmadikra pedig az autó mellett találtak rá. Egy negyedik férfit szintén lőtt sebekkel a kórházba szállítottak, de miután megérkezett, belehalt a sérüléseibe. Egyelőre nem történt letartóztatás az ügyben, és a rendőrség még az indítékot sem tudta megállapítani.

Az erőszakos bűncselekmények régóta komoly problémát jelentenek Dél-Afrikában, de szakértők szerint az utóbbi időben emelkedni kezdett a tömeges lövöldözések száma. Ezek gyakran az ország legszegényebb közösségeit sújtják. A legfrissebb rendőrségi adatok szerint január és március között naponta átlagosan 58 embert gyilkoltak meg az országban.

Az erőszak miatt a nők is különösen veszélyben érzik magukat. Az elmúlt hetekben országszerte riadalmat okozott, hogy tíz női holttestet találtak Johannesburgban, az ország legnagyobb városában. Több áldozatra utak mentén és nyitott területeken bukkantak rá, és a rendőrség vizsgálja, hogy összefügghetnek-e egymással a halálesetek. Az ügyről ebben a cikkben számoltunk be részletesen.

A hatóságoknak emellett az erős bűnözői hálózatokkal is meg kell küzdeniük, amik többek között kábítószer-kereskedelemmel, zsarolással, illegális bányászattal keresik a pénzt, és bandaháborúkat is szítanak. A 2025-ös Africa Organized Crime Index szerint a Dél-Amerikából származó kokain Dél-Afrikán keresztül jut el a világ más részeibe.

A szervezett bűnözés az ország rendőri vezetésén belül is problémává vált. Senzo Mchunu rendőrségért felelős minisztert tavaly felfüggesztették a tisztségéből, miután olyan vádak merültek fel vele szemben, hogy kapcsolatban áll egy bűnszervezettel, és beavatkozott rendőrségi nyomozásokba. Cyril Ramaphosa elnök februárban szólalt fel a szervezett bűnözés ellen, majd bejelentette, hogy kivezénylik a katonaságot a rendőrség támogatására a bűnbandák közötti erőszak visszaszorításához, miközben fokozzák a velük szembeni fellépést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!