Donald Trump elutasította Irán javaslatát a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Donald Trump amerikai elnök elutasította az iráni javaslatot, amely szerint egy héten belül újra megnyitnák a Hormuzi-szorosot a kereskedelmi hajózás számára – írja a BBC. A szoros megnyitásának az lett volna a feltétele, hogy az USA enyhíti a katonai nyomást, és visszaül a tárgyalóasztalhoz.
Az amerikai elnök szombat délután arról beszélt a Fehér Házban, hogy Irán azért akar egyezséget kötni, mert „nagyon vereségre állnak”.
Pénteken Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a New York-i ENSZ-székházban arról beszélt újságíróknak, hogy akkor születhet megállapodás, ha a szükséges feltételek teljesülnek. Ezek a feltételek egyébként a külügyminiszter szerint szerepelnek a két ország által júniusban aláírt szándéknyilatkozatban is.
Trump szerint azért nincs szükség egy ilyen megállapodásra, mert az Egyesült Államok már most is teljes ellenőrzést gyakorol a szoros felett, amelyen az elnök szerint keresztül hatalmas mennyiségű olaj halad át.
Az ENSZ ezen a héten tartott Közgyűlésén is téma volt az iráni helyzet. Donald Trump azt ígérte, hogy nagy döntést fog hozni Iránról a félidős választások után. Maszúd Peszeskján iráni elnök pedig arról beszélt, hogy Irán soha nem volt agresszor, soha nem indított háborút, és mindig elkötelezett volt, hogy a tárgyalóasztálnál oldják meg a problémákat.