
A görög közszolgálati csatorna, az ERT értesülései szerint már négy halottja van a pénteki athéni robbanásnak. Többeket még keresnek, miután pénteken egy robbanás után összeomlott egy épület Athén Plaka negyedében – írja a Reuters.
A pénteki épületrobbanásban három ember megsérült, a környező házak, üzletek és gépkocsik pedig megrongálódtak. Az épület az Akropolisz és a Zeusz-templom közelében állt. Egyelőre még nem világos, hogy a robbanást mi okozta, de a Reuters információ szerint gázrobbanás történhetett.
A romok között szombat hajnalban találták meg egy fiatal nő és egy férfi holttestét. Az ANA görög hírügynökség szerint az áldozat feltehetően amerikai turista volt, aki férjével és egy másik párral szállt meg az épület első emeletén bérelt lakásban.
A robbanás után eredetileg hat embert kerestek: a négy amerikai turistát, valamint az épület második emeletén élő idős házaspárt, egy brit férfit és egy görög nőt – írja az MTI.