Egy ENSZ-jelentés emberiesség elleni bűncselekménynek minősítette az USA csempészhajók elleni támadásait
Egy ENSZ-jelentés megállapította, hogy az USA által drogcsempésznek minősített civil hajók elleni támadások emberiesség elleni bűncselekményeknek minősülhetnek – írja a BBC.
A Ben Saul különmegbízott által összeállított jelentés szerint tavaly szeptember óta legalább 68 amerikai légitámadás történt a Karib-térségben és a Csendes-óceán nemzetközi vizein, amelyekben több mint 220 ember vesztette életét.
Az Egyesült Államok tavaly szeptemberben indította el a „Dél Lándzsája Hadműveletet”, amelynek a kereteiben azóta is rendszeresen támad hajókat, azt viszont semmilyen bizonyítékkal nem szokta alátámasztani, hogy a célpontok valóban drogcsempészhajók. Több hajót polgárinak álcázott repülővel bombázhattak le. Pete Hegseth védelmi miniszter korábban azt mondta, a művelet célja a „narkoterroristák eltávolítása a mi féltekénkről”. Az USA drogháborújáról korábban ebben a cikkben írtunk részletesen.
Saul a jelentésében azt írta, ha az USA egyes esetekben narkoterrorista csoportok tagjaként is azonosíthatta a hajókat, a csapásokra ez sem jogosíthatta fel, a hajók ugyanis egyetlen esetben sem indítottak fegyveres támadást az Egyesült Államok ellen.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által hétfőn közzétett jelentésben Saul azt írta, „az ilyen támadások sorozatos, bírósági eljárás nélküli kivégzéseknek minősülnek, amelyek megsértik az élethez való jogot, és sem a nemzeti vagy személyes önvédelem, sem a nemzetközi humanitárius jog, a nemzetközi tengerjog, a kábítószer-ellenes egyezmények, sem a nemzetközi terrorizmusellenes jog alapján nem indokoltak”.
Saul szerint megalapozottan feltételezhető, hogy a támadások a nemzetközi szokásjog értelmében emberiesség elleni bűncselekménynek minősülnek.
A BBC a jelentéssel kapcsolatban megkereste a Fehér Házat és az amerikai külügyminisztériumot, de nem kapott választ. Múlt hét végén hozott nyilvánosságra az ENSZ egy másik jelentést, amelyben azt állapították meg, az Egyesült Államok két iráni légicsapás esetében is háborús bűncselekményt követhetett el. Az egyik vizsgált eset a minabi leányiskolát ért légicsapás volt, amelyben beszámolók szerint legalább 120 gyerek vesztette életét.
Az Egyesült Államok 2025 februárjában, Trump hivatalba lépése után alig néhány héttel kilépett az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából.