J. D. Vance szerint az Antikrisztus már köztünk járhat, de próbál nem gondolni rá
Nem lenne meglepve, ha az Antikrisztus már köztünk járna, de próbál nem arra fókuszálni, hogy hamarosan itt a világvége – többek között erről beszélt J. D. Vance amerikai alelnök Bryce Crawford keresztény podcaster műsorában kedden, írja a Guardian.
A 22 éve Crawford nészerű keresztény influenszernek számít az Egyesült Államokban. Kedden közel egy órán keresztül faggatta spirituális utazásáról az amerikai alelnököt, aki az adásban arról beszélt, amennyire tőle telik, Isten munkáját végzi, és azzal sincs gondja, ha ez a végidőkhöz vezet, ami így is, úgy is eljön.
A Guardian és az NBC beszámolója szerint Vance úgy fogalmazott: „Azt gondolom-e, hogy már a végidőket éljük? Nem tudom. Nagyon érdekel a téma, de szerintem ha túlzottan erre koncentrálunk, az nagyon káros lehet. Mert vannak dolgok, amiket meg kell tenned. Jónek kell lennem a feleségemhez. Jónek kell lennem a gyerekeimhez. És a lehető legjobb vezetőnek kell lennem az Amerikai Egyesült Államok számára. […] Nem lennék meglepve, ha a végidőben élnénk, de én arra próbálok koncentrálni, hogy most, ebben a pillanatban a legjobb képességeim szerint Isten munkáját végezzem. Ha ez a végidőhöz vezet, rendben van. Ha pedig ahhoz, hogy egy jobb világot építsünk, amely virágzik és még hosszú ideig fennmarad azután is, hogy én már nem leszek, az is remek”.
„Szerintem egyszerűen csak meg kell próbálni olyan hozzáállást kialakítani, hogy: a végidő közeledhet, sőt, biztosan közeledik, csak az a kérdés, hogy több ezer év múlva jön el, vagy pár hónap múlva.”
Az amerikai alelnök azt is megjegyezte, vannak olyan dolgok a világban, amik alapján nem lepné meg, ha kiderülne, hogy az Antikrisztus már köztünk jár, de erre is próbál minél kevesebbet gondolni.
Az egyik példaként a mesterséges intelligenciát hozta fel, aminek szerinte néhány felhasználási módja „nagyon nagyon fura, sötét spirituális energiát” szabadít fel. Elmesélte az egyik ismerőse történetét is, aki az MI-től kért házassági tanácsokat, ami Vance szerint „nem igazi emberi visszajelzés. Ez valahogy áthidalja az agyunknak azt a társas részét, ahol mások vágyaira és igényeire reagálunk, és egyszerűen teljesen… Úgy értem, szerintem ez valahogy sátáni.”
A mesterséges intelligencia ellenére az amerikai alelnök és Donald Trump is lelkes támogatói a mesterséges intelligencia fejlesztését támogató adatközpontok építésének.
Vance szerint az sem egyszerű véletlen volt, hogy Donald Trump túlélte a 2024-es merényletet, amikor az egyik pennsylvaniai kampányeseményén rálőttek. Az akkori elnökjelölt pont elfordította a fejét, így a golyó csak a fülét súrolta, komolyabb sérülést nem szenvedett. Vance az adásban azt mondta, szerinte az ilyen szerencsés véletlenek nem történnek meg csak úgy, isteni közbenjárás nélkül. Hozzátette, ha Trump nem élte túl volna a merényletet, biztos lett volna abban, hogy egy „szélesebb összeesküvés” részeként a „sötét erők” likvidálták Trumpot, hogy ne térhessen vissza a Fehér Házba, ami illegitimmé tette volna az egész politikai rendszert. Az amerikai alelnök arról is beszélt, volt már olyan találkozón nemzetközi vezetőkkel, ahol „nagyon sötét energiák jártak”.
Vance arra is válaszolt, szerinte egytől tízes skálán mekkora esélye van a mennybe kerülni. Az amerikai alelnök szerint biztos nem tíz, most nagyjából hét-nyolc környékére tenné az esélyeit, de egy évvel ezelőtt még azt mondta volna, öt-hat.
J. D. Vance egyébként a tavaly nyári MCC Feszten is beszédet mondó Peter Thiel amerikai techmilliárdos alkalmazottjából lett politikus, majd az Egyesült Államok alelnöke. Tőle vehette Vance az eszmefuttatását a küszöbön álló Apokalipszisről és a köztünk élő Antikrisztusról, Thiel ugyanis rendszeresen turnézik az elméletével, amelyben többek között a hardcore teológia keveredik animékből vett idézetekkel. A több MI-cégbe is befektető Thiel szerint egyébként „a 21. században az Antikrisztus egy olyan luddita, aki meg akarja állítani a tudomány fejlődését. Olyan, mint Greta Thunberg, vagy [az MI teljes szabadon engedésének egyik legismertebb kritikusa] Eliezer Yudkowski”. Thiel világvége-víziójáról és az amerikai gazdasági és politikai életben betöltött szerepéről ebben a cikkben írtunk bővebben.