„Lehet, hogy csak 10 métert kell ásnunk, de lehet, hogy 100-at” – versenyt futnak az idővel, hogy kimentsék az alagutakban rekedteket

Versenyt futnak az idővel a nepáli mentőalakulatok, hogy élve találják meg azt a több száz embert, akik feltehetően a múlt szerdán történt kínai–nepáli villámárvízben megsemmisült vízerőművek sárral borított alagútjaiban rekedtek. A nepáli erőműcégeket képviselő IPPAN (Independent Power Producers’ Association) érdekvédelmi szervezet adatai szerint nagyjából kilencszáz munkás tűnt el 11 különböző vízerőműnél. A legtöbben, 576-an a majdnem tíz kilométer hosszú üzemvíz-alagúttal rendelkező Upper Trishuli-1 erőműnél. Közülük a feltételezések szerint nagyjából háromszázan rekedhettek az alagútban és a föld alatti termekben.

Közben a legfrissebb hivatalos nepáli adatok szerint 987 holttestet találtak, az eltűntek száma 3916, és majdnem 12 ezer embert mentettek ki a katasztrófa sújtotta területről. Kórházi ápolásra 267 sérült szorul. A folytatódó mentésben több mint húszezer katona és rendőr vesz részt. A vasárnapi, azóta nem frissült kínai adatok szerint a határ tibeti oldalán 16-an haltak meg és 546-an tűntek el, köztük 261 külföldi. A halálos áldozatok összesített száma így meghaladja az 1000-et.

Több száz halálos áldozatot a Trishuli folyó alsó folyásánál találtak meg, sok holttestet ugyanis több mint száz kilométerre sodort el az ár. Több városban is megteltek a halottasházak, ezért a hétvégén már kénytelenek voltak elkezdeni átmenetileg eltemetni az azonosítatlan halottakat, miután lefényképezték őket, valamint DNS-mintákat, ujjlenyomatokat vettek tőlük. Az eltűnt emberek rokonai közben a megmaradt településeket járják, hogy megtalálják szeretteiket – ha máshol nem, a halálos áldozatokról készült fényképek között.

Harc az idővel

A mentést irányító nepáli hadsereg már a katasztrófa másnapján kiemelt figyelmet szentelt a kínai határtól délre haladó Trishuli folyón épülő, vagy már működő vízerőművekre. A külföldi segítséget más esetben elutasító nepáli kormány kérésére Indiából és Kínából érkeztek alagútmentésben tapasztalt specialisták a helyszínre.

A fenti becsléseken túl egyelőre nem lehet pontosan tudni, mennyien rekedtek az alagutakban, amiket az árvíz sárral borított be, és mennyi embert sodort el magával a folyékony betonként jellemzett, iszapot, homokot, kavicsot és hatalmas sziklatömböket is tartalmazó áradat.

Az viszont biztos, hogy a nepáli katasztrófavédelem szerint pénteken 191, szombaton pedig 88 túlélőt mentettek ki az alagutakból – írta a BBC.

Voltak, akik maguk menekültek ki, az ő beszámolóik sokat segítettek a mentőcsapatoknak. Egy munkás, miután vasárnap helikopterrel lehozták a katasztrófa sújtotta területről, a CNN-nek azt mondta, hogy éppen az éjszakai műszak után ment ki az egyik erőmű alagútjából, amikor meglátta az árvizet, és elkezdett felfelé futni a hegyoldalon. „Akik nem tudtak felkapaszkodni, azokat elsodorta” – mondta a férfi.

Egy másik munkás arról beszélt, hogy öt kollégájával több száz méternyire volt egy alagútban, amikor betört a víz, és az alagút plafonján lévő kapaszkodók segítségével menekültek csak meg. Végül hat óra alatt tudtak kijutni az alagútból.

Azt sem lehet tudni, hogy hat nappal a katasztrófa után életben vannak-e még az alagutakban rekedt munkások. Szakértők szerint a falak elég erősek ahhoz, hogy kibírják a sáráradat pusztítását, és az erőművek föld alatti létesítményeinek termeiben lehetséges a túlélés. „Ezek az alagutak elég nagyok ahhoz, hogy teherautókkal lehessen rajtuk áthajtani. Elegendő hely van bennük ahhoz, hogy az emberek biztonságban menedéket találjanak... Ugyanakkor versenyfutás zajlik az idővel, mivel az embereknek élelemre és vízre van szükségük” – mondta a Sky Newsnak Jakob Steiner, a Grazi Egyetem jelenleg Bangladesben élő geológusa.

Az alagútban „van konyha, és élelem, de nem tudom, hogy mennyi oxigén” – mondta a CNN-nek a Chilime erőműnél zajló mentési munkálatokban segítő egyik hegyi vezető. Mint mondta, vasárnap a mentőcsapatok mindössze 130 métert tudtak előre haladni a nagyjából 250 méter hosszú alagútban, amit teljesen elzárt a sár a külvilágtól.

Egy, a mentésben részt vevő hegymászó a Guardiannek azt mondta, hogy falécekből készített ideiglenes hidat használva igyekeztek bejutni, de egy idő után már nem tudtak tovább haladni. „Van bent egy biztonságos terület. Némelyikük akár életben is lehet. Remélem, életben vannak” – mondta. Egy már bomló holttestet és egy leszakadt jobb lábfejet is találtak, amiket a hadsereg egyik bázisára vittek, nyilatkozta a New York Timesnak. „Embertelen lett volna hátrahagyni a holttestet” – mondta.

A mentést nehezíti, hogy egyes erőműveket csak helikopterrel lehet elérni, miután az áradat elmosta az oda vezető utakat és hidakat, és a mindent beborító sárban még az alagutak bejáratát is csak nagy nehezen sikerült megtalálni.

Az Upper Trishuli 3A erőműnél több tucatnyian dolgoztak a több mint négy kilométeres alagút végén lévő gépházban. Ott a mentésben részt vevők azzal próbálkoztak, hogy a megerősített falu alagútba felülről törtek be, miután markolókkal lyukat ástak a földbe. Egy kisebb lyukat is fúrtak, hogy levegőt és élelmet juttassanak be az esetleg ott lévő embereknek. Emellett robbantással igyekeznek elérni a területet, erről lehetett a legtöbbet hallani a hírekben.

A nepáli miniszterelnöki hivatal vasárnapi közlése szerint mentőmunkásokat eresztettek le a lyukba, de hiába kiabáltak az esetleges túlélőknek, nem kaptak választ. A nepáli hadsereg közlése szerint megkezdték az alagút megtisztítását a sártól és törmelékektől. A mentést tanácsadóként segítő Arnold Dix ausztrál geológus a CNN-nek hétfőn azt mondta, nem lehet tudni, hogy az alagút mennyire van tele sárral: „lehet, hogy csak tíz métert kell ásnunk, de lehet, hogy száz métert”. A mentőalakulatoknak azzal is számolniuk kell, hogy az alagútban lévő víz őket is elöntheti.

A nepáli villamosművek katmandui székházánál szerda óta minden nap összegyűlnek az eltűnt munkások rokonai hírekre várva, és a mentési munkálatok felgyorsítását követelik – írta a Kathmandu Post. Egyikük azt mondta, utoljára szerda reggel beszélt a férjével, mielőtt a férfi bement a Trishuli 3A alagútjába, ahol karbantartási munkálatokban segített. Azóta nem hallott felőle. „Még mindig 50 százaléknyi reményt látok arra, hogy életben van, mivel van bent oxigénellátó rendszer, de a remény minden egyes órával csökken” – mondta a nő. A Postnak egy tisztviselő azt mondta, a földalatti rész több emelet mély, és elég oxigénnek kellett maradnia a túléléshez, és ivóvízhez is van hozzáférés.

A kínai határátkelő eltűnt a föld színéről

A kínai mentőalakulatok közben egyre közelebb jutnak az áradásban először megsemmisült nepáli–kínai határátkelőhöz, ahova eddig csak egy maroknyi kutatómentő, valamint a kínai állami média néhány munkatársa ért el. A CCTV kínai állami televízió szerint Peking több mint kétezer embert vet be a mentésben, és igyekeznek új utat vágni az áradásban megsemmisült út helyére. Hétfőn több mint ötszáz métert haladtak, és még picivel több mint egy kilométert kell megtenniük a Gyirong határátkelőig, aminek hatalmas épületét az óriási áradás teljesen megsemmisítette.

A CCTV kedden jelentkezett be a határátkelőtől: csak a sárból kikandikáló elgörbült betonvasak jelzik, hogy ott valaha épületek álltak. Egyedül egy magasabban lévő víztorony maradt meg. A mentést erős esőzések nehezítették, de kedden már mentőhelikopterek is be tudtak repülni, hogy felszereléseket és embereket vigyenek.

A beszámolókban arról nem tettek említést, hogy holttesteket találtak volna, a korlátozott kínai nyilvánosságban pedig nehéz plusz információhoz jutni. A kínai állami sajtó riportere a helyszíni tudósításában azt mondta, hogy a mentőalakulatok „életjeleket érzékelő műszerekkel, bontószerszámokkal és keresőkutyákkal felszerelkezve tovább kutatnak túlélők után; nem hajlandóak lemondani a remény legapróbb szikrájáról sem.”

Azonosíthatatlan holttestek

Közben szerte Nepálban kezdenek megtelni a halottasházak az áradásban meghalt emberek holttesteivel, az áldozatok nagy része a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. Óriási területet kell átfésülni az áldozatok után, a helyszíntől 150 km-re található Bharatpur városában is több mint 250 holttest sodródott partra. Közülük majdnem kétszázat kénytelenek voltak vasárnap egy erdőben eltemetni, mert nem tudták megoldani a hűtésüket. A nepáli külügyminiszter ugyan vasárnap több mint ezer hűtőberendezést kért a nemzetközi közösségtől, azok nem érkeznek meg azonnal.

A testeket egy azonosítószámmal ellátott sírba helyezték, miután DNS-mintákat vettek róluk, lefényképezték őket, és feljegyeztek minden jelet, vagy ruhadarabot, amiről azonosíthatók lehetnek. Mindössze egytucatnyi holttestet tudtak átadni a családtagjaiknak, hogy el tudják temetni őket – írta a New York Times. Egy rendőr azt mondta, hogy még mindig naponta 15-25 újabb holttestet találnak, és „ez még hónapokig így lesz”.

Az eltűnt emberek rokonai közül sokan több száz kilométereket utaznak rendőrségeket, kórházakat és halottasházakat látogatva, abban a reményben, hogy valahol megtalálják szerettüket – írta a Kathmandu Post. Pokhara városába például a helyi rendőrség szerint naponta ezer ember érkezik.