Kiadta az FBI-nak a magyar rendőrség a Győrben elfogott, évek óta bujkáló szökevényt

Az Egyesült Államok rendőrei már 2022-óta próbáltak nyomára bukkanni annak a magyar férfinek, akit nemrég Győrben fogtak el. A 48 éves N. Csaba már két éve a magyar városban élt, amikor a rendőrök rajta ütöttek, az elfogás után most kiadták őt az amerikai hatóságoknak. Az FBI nyomozói gyermekpornográfia birtoklása miatt körözték – közölte a rendőrség.
Az amerikai hatóságok már több rendbeli eljárást folytatnak az ügyben, és idén év elején kérték a magyar rendőrség segítségét a kézre kerítésében. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Transzatlanti Műveleti Osztálya az FBI nyomozóival közösen kezdtek a keresésbe, majd március 17-én fogták el.
A kiadatási letartóztatást a bíróság már másnap, március 18-án elrendelte. Az igazságügyi szervek ezután a kiadatásáról is döntöttek, hogy az Egyesült Államokban lefolytathassák vele szemben az eljárásokat. A két ország hatóságai közösen szervezték meg a férfi elszállítását, amszterdami átszállással érkeztek meg Floridába. Ott továbbra is fogva tartják, amíg folynak az eljárások.
A múlt héten, szintén az FBI-jal együttműködve egy 20 éve körözött szexuális bűnözőt fogtak el a magyar hatóságok.