Négy embert gyanúsítanak azzal, hogy szándékosan gyújtogattak a tüzek által sújtott Horvátországban

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Négy embert vettek őrizetbe a horvát hatóságok, mert azzal gyanúsítják őket, hogy szándékosan próbáltak tüzet okozni a Zára (Zadar) megyei Benkovac térségében – írja a Srpske Novine és az MTI. A környéken az elmúlt napokban több szabadtéri tűz is keletkezett, a rendőrség pedig azt is vizsgálja, hogy az elfogottaknak közük lehetett-e ezekhez.

A rendőrség közlése szerint lakossági bejelentést kaptak arról, hogy négy ember gyanúsan viselkedik Benkovac környékén. A járőrök ezután rövid időn belül megtalálták és megállították az autót, amelyben a négy ember utazott. Mindannyiukat bevitték a rendőrségre, ellenük büntetőeljárás indult. Az őrizetbe vett személyeket egy házaspár szúrta ki, miközben állítólag gyújtogattak, közülük hárman horvát állampolgárok, a negyedik gyanúsított pedig egy külföldi nő.

A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a négy ember kapcsolatba hozható-e más, az elmúlt napokban keletkezett tüzekkel. Mint az MTI írja, Benkovac környékén rövid idő alatt több településnél is felcsaptak a lángok, többek között Biljane, Lišane Tinjske, Zapużane, Zagrad és Dobropoljci közelében, valamint Biograd és Privlaka térségében. Péntek este Dugi Otokon is komoly erdőtűz alakult ki, amely a nehezen megközelíthető terepen és a sűrű mediterrán növényzetben gyorsan terjedt. A rendőrség egyelőre nem közölte, pontosan mely tűzesetekkel összefüggésben vizsgálják a gyanúsítottakat.

A legsúlyosabb tűz csütörtök este Omiš közelében, Lokva Rogoznicánál alakult ki: a lángok mintegy ezer hektárt érintettek, épületekben és járművekben is károkat okoztak. Egy ember meghalt, több mint negyvenen megsérültek, több ezer embert pedig ideiglenesen evakuálni kellett.

Az erdőtüzek több mint 50 magyar turistát is érintettek, a külügy négy sérültről adott tájékoztatást pénteken. Később Orbán Anita külügyminiszter közölte az MTI-vel, hogy minden magyar jól van, senki nem igényelte a konzuli szolgálat segítségét a hazajutásban.

Európa-szerte több országban is tombolnak erdőtüzek. A közelmúlt legsúlyosabb erdőtüze pusztít például Belgiumban, két települést is evakuálni kellett. Franciaországban 650 lakosnak kellett elhagynia az otthonát, miután erdőtűz ütött ki az ország délnyugati részén található Landes megyében. Németországban 1800 ember kellett evakuálni egy erdőtűz miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!