
Eddig legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a súlyos horvátországi erdőtűz érintette területekről – közölte a Facebookon Orbán Anita külügyminiszter a legfrissebb információk alapján.
Egy magyart könnyebb végtagsérüléssel vittek a spliti kórházba, más magyar sérültről nincs információ. Két család, összesen hét magyar állampolgár csak gyalogosan tudott elmenekülni, és úgy tűnik, a járművük a tűzben maradhatott.
Mintegy 45 főt egy sportcsarnokban helyeztek el, további 13 magyart pedig máshol, értük már elindult két kisbusz. A többiek ellátásáról a horvát hatóságok és a Vöröskereszt gondoskodik.
A miniszter azt írta, hogy a konzulok egész éjszaka fogadták a Horvátország területén tartózkodó magyar állampolgárok megkereséseit. Egyelőre nem tudják megmondani, hogy pontosan hányan kérnek konzuli segítséget, mert egyesével hívják fel az érintetteket, és mérik fel, hogy kinek milyen segítség kell.
Elsősorban a kimenekítés és az elhelyezés, valamint a biztonságos hazatérés terén kértek segítséget, de a hátrahagyott tárgyakkal, járművekkel kapcsolatban is. Zadarban két magyar rendőr segíti a munkát.
A tűz további terjedését a helyi hatóságoknak sikerült megakadályozniuk, de az oltás továbbra is zajlik, speciális repülőgépekkel. További evakuációról nincs információ, írta Orbán Anita.
A Splitben lévő Gripe sportközpont jelenleg több mint 300 embernek ad szállást, többségük nem horvát állampolgár, hanem turista. A kimenekített embereket reggel szállították a tűzzel sújtott Omiš melletti Splitbe. Összesen nagyjából 2000 embert evakuálhattak, 1500-an az omiši befogadóközpontban vannak.