Donald Tusk szerint az oroszok meg akartak gyilkolni egy ukrán származású amerikai állampolgárt Varsóban
Donald Tusk állítása szerint Lengyelország meghiúsított egy orosz tervet, amelynek célja egy ukrán származású amerikai állampolgár meggyilkolása volt Varsóban. A lengyel miniszterelnök azt mondta, ez volt az első olyan eset, amikor egy „Oroszországhoz köthető szereplő” NATO-tagállam területén próbált meg támadást végrehajtani egy amerikai állampolgár ellen. Tusk szerint a tervezett merénylet célpontja kellemetlen volt a Putyin-rezsim számára, de ennél több részletet nem árult el róla – írta a Guardian.
A lengyel hatóságok augusztus 7-én vették őrizetbe a gyanúsítottat, akiről azt feltételezik, hogy az orosz titkosszolgálatok szervezték be. A varsói rendőrség közlése szerint a gyanúsított három hónapig marad letartóztatásban. Tomasz Siemoniak, a lengyel hírszerző szolgálatokat felügyelő miniszter azt mondta, a műveletet az amerikai szolgálatokkal együttműködésben hajtották végre. Az amerikai külügyminisztérium azt közölte, hogy tudomásuk van a történtekről, de további információval nem rendelkeznek. Tusk kijelentette:
„Feltételeznünk kell, hogy a Putyin-rezsim megpróbálja majd likvidálni azokat az embereket, akik különböző okokból kellemetlenek számára, a világ különböző pontjain.”
Szerinte Lengyelországnak és más országoknak is fel kell készülniük az ilyen akciók elhárítására. Nyugati tisztviselők régóta azzal vádolják Oroszországot, hogy külföldön is célba veszi ellenfeleit, többek között ritka mérgek alkalmazásával. Hírszerzési tisztviselők korábban az AP hírügynökségnek azt mondták, hogy az orosz biztonsági szolgálatok egyre merészebben választják ki célpontjaikat: politikai aktivisták, Ukrajna külföldi támogatói, valamint katonai disszidensek ellen is felléptek már. A jelentések szerint ezen támadások célja az Ukrajnát támogató európai országok destabilizálása.
Nyugati tisztviselők arra is figyelmeztettek, hogy Oroszország a 2022-es ukrajnai invázió óta fokozta a célzott gyilkosságokra irányuló tevékenységeit, és azt állították, hogy Európa-szerte már több ilyen tervet is sikerült meghiúsítani. Az AP mintegy kétszáz olyan szabotázsakciót, gyújtogatást és egyéb zavarkeltő tevékenységet azonosított Európában a háború kezdete óta, amelyet a tisztviselők Oroszországhoz kötnek. Ugyanakkor Vlagyimir Putyin orosz elnök tagadta ezt, és júniusban azt nyilatkozta az AP-nek, hogy Oroszország nem folytat szabotázskampányt Európa ellen.