Belga melósok szennyvízcsöveket fektettek le, amikor hárommilliárd forintnyi aranyleletre bukkantak

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Egy belgiumi ház felújításán dolgozó építőmunkások egy körülbelül 9 millió eurót (3,27 milliárd forint) érő aranyleletre bukkantak, amikor szennyvízcsöveket akartak lefektetni, írta a BBC.

A földből aranyrudak és érmék kerültek elő, amikor az elsők kifordultak, az egyik munkás azt hitte hogy egy egyeurósokat talált, de aztán észrevett egy aranyrudat is, és akkor ráébredt, hogy itt valami nagyobb dologról van szó.

A munkásokban fel sem merült, hogy eltegyék az aranyat, egyből értesítették a rendőrséget.

A felújításon áteső ingatlan jelenleg a CAW Oost-Vlaanderen tulajdonában van, amely jóléti támogatást nyújt Dendermonde-ban, egy körülbelül 47 ezer lakosú flamand közösségben. Az igazgató, Geert Hillaert, azt mondta, első reakciója a „meglepetés és ámulat” volt, és reméli, a kincset végül a jótékonysági szervezet munkájának támogatására használják majd fel.

A rendőrség arra kért mindenkit, hogy az építési területet ne látogassák kincskeresés céljából.

Az egyelőre nem tudják, hogy kihez tartozott az arany. A belga törvények szerint a tulajdonosnak öt éve van jelentkezni érte. Ha senki sem jelentkezik, akkor a megtaláló(k) és az ingatlan tulajdonosa között kell szétosztani a leletet, már ha az nem kapcsolódik valamilyen módon egy bűncselekményhez.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!