Elpazarolt hetek után most versenyt futnak az idővel az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb olajszennyezésénél

Elpazarolt hetek után most versenyt futnak az idővel az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb olajszennyezésénél
Műholdképen a Caroline Bezengi hajó és az általa okozott olajszennyezés az ománi Hallaniyat-szigetek közelében 2026. augusztus 5-én – Fotó: Pléiades / CNES 2026 / Distribution Airbus DS / Reuters
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Természeti katasztrófával fenyegeti a helyi élővilágot, köztük több ritka állatfajt Omán partjainál az orosz árnyékflotta egyik zátonyra futott tankere, ami az elmúlt évtizedek egyik legsúlyosabb olajszennyezését okozza. A közel egymillió hordónyi kőolaj szállítására képes hajó még június végén feneklett meg egy, a partoktól nagyjából ötven kilométernyire található szigetnél, és eleinte úgy tűnt, hogy nem szivárog belőle az olaj.

Ez már júliusban megváltozott, majd augusztusban szinte az egyik pillanatról a másikra ömleni kezdett a kőolaj az egyre jobban süllyedő hajóból. Mostanra már több száz, de egyes becslések szerint akár kétezer négyzetkilométernyi területet is érinthet a szennyezés. Az olajfolt szerdára kétszáz kilométernyire található tengerpartokat is elért, és akár egy háromszáz kilométernyire lévő szigetig is eljuthat.

A hajót az ománi hatóságok eleinte csak monitorozták, augusztusban kezdtek el igazán megoldásokat keresni a természeti katasztrófával fenyegető olajszennyezés megállítására és a tanker biztosítására. Végül az Ambrey brit hajózási biztonsági cég segítségét kérték, ami most bejelentette, hogy megkezdték a mentési akciót a hajó és a rakomány biztosításához.

Rejtélyes robbanás

Az érintett hajó, a kameruni zászló alatt hajózó Caroline Bezengi a TankerTrackers.com adatai szerint május 13-án indult el a Fekete-tengernél található Novorosszijszk kikötővárosból, legalább nyolcszázezer, de akár egymillió hordónyi kőolajjal, amit a világ legnagyobb olajfinomító komplexumát kiszolgáló indiai Sikka kikötőjébe vitt volna. A tanker, amivel szemben az Európai Unió, Ukrajna, az Egyesült Királyság, Kanada és Svájc által bevezetett szankciók vannak érvényben, áthaladt a Szuezi-csatornán, mielőtt június elején történt vele egy incidens Jemen partjainak a közelében.

A Vanguard tengeri biztonsági cég az AFP-nek azt mondta, hogy a hajót június 6-án három robbanás rázta meg, ezek után több helyen is víz szivárgott a hajótestbe, de azt nem lehet tudni, hogy támadás történt-e. A hajó június 11-én kikapcsolta a jeladóját, majd valamikor a rá következő egy-két hétben – az AFP vizsgálata szerint június 18. és 23. között, míg az Oman Muscat Daily ománi lap szerint június 21-én – egy szeles napon zátonyra futott a lakatlan al-Kiblíja sziget sziklás partjainál. A legénység három nappal később elhagyta a hajót, sorsukról nem tudni.

Az ománi hatóságok megvizsgálták a hajót, de akkor nem volt észrevehető olajszivárgás – mondta az ománi környezetvédelmi hatóság vezetője az Oman TV-nek adott interjújában, amit a New York Times idézett. A hatóság közlése szerint július 1-jén mentek ki a helyszínre, de a vizsgálatok szerint akkor nem volt olajszennyezés – írta a Muscat Daily. Kevesebb mint két héttel később a helyzet már romlani kezdett, és a hatóságok július 23-án a hajó és a rakomány eltávolítására szólították fel a tulajdonost, amire feltehetően semmilyen választ nem kaptak.

A megrongálódott és félig elsüllyedt Caroline Bezengi olajszállító hajó Omán partjainál 2026. augusztus 6-án – Fotó: Ambrey / Reuters
A megrongálódott és félig elsüllyedt Caroline Bezengi olajszállító hajó Omán partjainál 2026. augusztus 6-án – Fotó: Ambrey / Reuters

A Caroline Bezengi a Sanghajban bejegyzett Rentoor Shipmanagement nevű cég tulajdonában van, üzemeltetője pedig egy szintén kínai, Villar Shipmanagement nevű cég, amiket a Reuters nem tudott elérni. A Maritime Executive hajózási szaklap szerint a Rentoor levelezési címe egy Sanghaj belvárosában található lakóépületben van. A lap úgy tudja, hogy az ománi hatóságok már júliusban elkezdtek terveket készíteni arra, hogyan tudnák megmenteni a hajót és rakományát, de jogi nehézségekbe ütköztek, amik megakadályozták a mentési munkálatok azonnali megkezdését.

A Reutersnek nyilatkozó elemzők és biztosítótársaságok szintén azt mondták, hogy a hajózást és az olajszennyezéseket érintő háborús és szankciós jogszabályok bonyolult hálója nehezíti a mentési munkálatokat. Az olajszennyezések elszenvedőinek kompenzációkat nyújtó IOPC Funds nevű nemzetközi szervezet jelezte a Reutersnek, hogy nem lesz érintett az esetnél, mert az incidenst háborús cselekményként tartják számon, és nem egyszerű balesetként.

Az egyelőre kérdés, hogy az orosz–ukrán vagy az iráni háborúhoz kötik-e a történteket. Az ukránok rendszeresen támadják az orosz árnyékflotta hajóit, de a Fekete-tengeren és a Földközi-tengeren. A Hormuzi-szoros közelében viszont több hajót is ért már iráni dróntámadás.

Katasztrófa lehet

Július közepén a Reutersnek nyilatkozó szakértők már arról számoltak be a hajóról készített műholdfelvételek tanulmányozása után, hogy a tankerből olaj szivároghat, és a hónap végén már látszott, hogy a kőolaj egyre nagyobb mennyiségben ömlik a vízbe. „A sötétebb olajfoltok arra utalnak, hogy a hajó egyik rekesze már vélhetően megsérült, és a hajóból szivárog a nyersolaj” – mondta a Reutersnek Wim Zwijnenburg, a Pax holland békeszervezet szakértője. Az események aztán felgyorsultak.

A Greenpeace Germany szakértője, Nina Noelle az AP-nek azt mondta, hogy az olajfolt július végén 45 négyzetkilométernyi területet érintett, augusztus 2-re már 150 négyzetkilométert, majd két nappal később már 600 négyzetkilométernyi területre terjedt szét. A szervezet szombaton már arra figyelmeztetett, hogy az eset „pusztító következményekkel járó, példátlan olajkatasztrófát” okozhat, ha nem tesznek ellene semmit.

Az ománi hatóságok akkor közölték, hogy figyelemmel kísérik a hajó sorsát, és készen állnak megtenni a megfelelő lépéseket. Közben John Amos, a SkyTruth nevű nonprofit szervezet CEO-ja és olajszennyezés-szakértő a Reutersnek arról beszélt, hogy „minél tovább várunk, minél jobban megsérül a tartályhajó, annál bonyolultabb, nehezebb és potenciálisan veszélyesebb lesz a mentési művelet”.

Semmi nyomát nem találták annak, hogy az ománi hatóságok bármit is tettek volna a katasztrófa kivédésére.

Az ománi környezetvédelmi hatóság hétfőn már arról számolt be, hogy a szennyezés majdnem négyszáz négyzetkilométernyi területre terjedt szét. Jelezték, hogy dolgoznak a hajó biztosításán, és megkezdték a felkészülést a rakomány biztonságos elszállítására. „A jelenlegi szakaszban a prioritás a szennyezés csökkentése, forrásának kezelése, valamint a hajó biztosítása és az olajrakomány elszállítása a lehető legmagasabb szintű biztonsági intézkedések mellett” – jelentette ki az ománi közlekedési minisztérium tengeri ügyekkel foglalkozó vezetője. A Muscat Daily akkori cikke szerint már zajlott a hajótest vizsgálata, valamint megoldások keresése a még a hajóban maradt olaj kiszivattyúzására.

Szerdán az olajszennyezés már elérte Omán szárazföldi partvidékét, és a hajótól nagyjából kétszáz kilométernyire észak-keletre található Rasz Madraka partjait. Veszélyben van a háromszáz kilométernyire található Masirah sziget is. John Amos a Reutersnek azonban több mint kétezer négyzetkilométernyire tette a szennyezés miatt érintett terület kiterjedését.

Ne egyenek a halakból, ne fürödjenek a vízben

Az ománi hatóságok bejelentették, hogy tesztelni kezdik a helyi piacokon árult halakat, felszólították az embereket, hogy ne halásszanak, ne fürödjenek a szennyezéstől érintett területeken, és ne nyúljanak hozzá az olajfoltokhoz. A hatóságok közölték azt is, hogy a sótalanító üzemeknél nem találtak semmit, ami aggodalomra adhat okot.

Az Ambrey kedden az AFP-nek, majd szerdán a New York Timesnak is bejelentette, hogy részt vesznek a tanker mentésében, amit csütörtökön egy közleményben is megerősítettek. „Ez egy rendkívül nehéz helyzet, amit a kedvezőtlen időjárási körülmények súlyosbítanak” – mondta a New York Timesnak a cég globális fellépésekkel foglalkozó igazgatója. A mentést nehezíti, hogy a területen éppen zajlik az erős szeleket és 4-5 méter magas hullámokat okozó monszun időszaka.

Az Ambrey közölte, hogy egy vezető nemzetközi olajszennyezés-elhárító céggel kötöttek szerződést, de annak nevét nem hozták nyilvánosságra. A cég közlése szerint az ománi légierő segítségével szakértőket juttattak a hajóra, hogy felmérjék az állapotát, és megkezdjék stabilizálását. A helyszínre már elindultak speciális mentőhajók a tanker kiemelésére, és az akcióhoz több mint száz tonnányi eszközt vetnek be.

John Amos arra figyelmeztetett, hogy az erős szelek és a hullámok hatására a hajó még jobban széteshet, és a rémálomszerű forgatókönyv az lenne, ha emiatt az összes, több mint 150 millió liter olaj kiömlene a hajóból. Ez olyan szintű katasztrófát okozna, mint az Exxon Valdez 1989-es olajszennyezése Alaszka partjainál.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!