Csütörtök 16 óráig biztosan zárva marad a cataniai reptér az Etna-kitörések miatt

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Az elmúlt négy napban 700 járatot töröltek, csütörtökön délután 16 óráig pedig biztosan nem indítják újra a forgalmat a szicíliai Catania repülőterén – írja a Catania Today. Az Etna kitörése éppen a nyári szezon csúcsán bénítja meg a sziget légi forgalmát, a szálló hamu pedig Máltáig, sőt egészen Líbiáig is elért.

Az Etna-kitörések hat nappal ezelőtt kezdődtek, a légi forgalom korlátozásai miatt turisták ezrei rekedtek Szicíliában. A cataniai repülőtér forgalmát először szerda délelőtt 11 óráig függesztették fel, ezt azóta meghosszabbították több mint 24 órával.

Az Etnától délre fekvő Cataniában, a sziget legnagyobb repülőterén csak kevés repülőgép tudott fel-, illetve leszállni, kedden kora reggel mindössze egy belföldi járat indulhatott el. Az utasok igyekeznek kitérni a palermói repülőtérre. Becslések szerint jelenleg 30 ezer embert érint a helyzet. Számos turistának Szicílián meg kellett hosszabbítania ott tartózkodását, miközben a szigeten minden szálláshely betelt, többen a repülőtéren alszanak.

Mivel a cataniai repülőtér oldala szerint a Ryanair budapesti járatát is törölték, vélhetően magyar utasok is érintettek. A római magyar konzulátust az Etna augusztus 7-i aktivitása óta összesen négy alkalommal keresték telefonon: hárman arról érdeklődtek, a cataniai repülőtérről hogyan lehet eljutni a palermói repülőtérre, valaki pedig arról kérdezősködött, hogy este indulnak-e már járatok.

Mindez abból a kommentváltásból derült ki, amely szerdán Takács Péter fideszes képviselő és Orbán Anita külügyminiszter között zajlott. Takács arról számolt be egy bejegyzésben, hogy egy 11 fős magyar társaság kint rekedt Szicíliában, majd kétségbeesve hívták Orbán Anita külügyminisztériumát, hogy segítséget kérjenek, de a válasz annyi volt, hogy „sok szerencsét!” A külügyminiszter a kommentre adott válaszában azt írta: közvetlen kapcsolatban áll az illetékes konzuli szolgálattal, és valamennyi beérkező megkeresésről és hívásról tud, majd konkrétan is beszámolt a római konzulátusra beérkező hívásokról. Szerinte Magyarország római nagykövetségét senki sem hívta az Etna miatt repülőtéri lezárásokkal kapcsolatban, Takács pedig propagandára használja a helyzetet.

Az Etna péntek óta szór nagy mennyiségű hamut és törmeléket, két kürtőből is ömlik a láva, és keddre egy harmadik kürtő is megnyílt a hegyen, ami jelentősen bénítja a légi közlekedést. Catania repülőtere jelenleg a legmagasabb fokú, piros riasztás alatt áll. A cataniai repülőtéren parkoló gépek hajtóműveit meg kell óvni a hamutól, a kifutópályákat pedig folyamatosan tisztítani kell.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!