Távollétében halálra ítélték Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátort

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Kedden egy szíriai bíróság távollétében halálra ítélte Bassár el-Aszad volt szíriai elnököt emberiesség elleni és háborús bűncselekmények miatt – írta a Sky News.

Bassár el-Aszad testvérét, Maher el-Aszadot is elítélték a szíriai rezsim uralkodása alatt elkövetett bűncselekmények miatt. Aszad anyai unokatestvérét, Átef Nadzsíbot – akit Szíriában tartanak fogva – szintén halálra ítélték, mert ő vezette a 2011-es megtorlást a dél-szíriai Daraa tartományban, ahol tizenéveseket vettek őrizetbe és kínoztak meg rezsimellenes graffitik miatt.

Bassár el-Aszad 2000 és 2024 decembere között volt Szíria elnöke. A pozíciót apjától örökölte, hatalomra jutása után apjánál jóval keményebb diktatórikus rendszert épített ki. 2011-ben Szíriában forradalom tört ki, amelyet Aszad brutális eszközökkel igyekezett vérbe fojtani. A kormányerők és orosz szövetségeseik több százezer civilt gyilkoltak meg, és a konfliktus során többször bevetettek vegyi fegyvereket. 2021-re Aszadék az ország nagy részét visszafoglalták, de 2024-ben, több mint 13 évnyi polgárháború, több százezer civil áldozat, több millió menekült és megannyi háborús bűncselekmény után kevesebb mint két hét alatt összeomlott Bassár el-Aszad uralma. Az országot 2000 óta vasmarokkal irányító diktátor elmenekült Damaszkuszból, azóta ő és családja elszigetelt, csendes luxuséletet él Moszkvában.

Aszad bukása után Szíria-szerte több tömegsírt azonosítottak, az egyikben becslések szerint legalább százezer, feltételezhetően az Aszad-rezsim uralma alatt megkínzott és megölt áldozat holttestét találták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!