Trump: Az amerikai álom visszatért

Az amerikai álom visszatért, mondta Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke a nagy hőség miatt késő este megtartott ünnepi beszédében a washingtoni National Mall előtt.
Az ország a megszületésének 250. évfordulóját ünneplő, szokásos július 4-i ünneplő beszéd előtt szó szerint komoly viharfelhők tornyosultak, sorra mondták le a július 4-ei ünnepségeket az Államok keleti partján az extrém hőség és a hatalmas viharok miatt. Ám mint azt a BBC helyszíni tudósítója megjegyezte, a beszédet követő grandiózus éjféli tűzijátékkal csak néhány távoli villámlás versenyzett.
Trump beszédében kitért a környéken tomboló viharok miatti kellemetlenségekre, és megköszönte az összegyűlt tömeg kitartását.
A 40 perces beszédben az összegyűltek meghallgathatták, hogy bár „az amerikai álom visszatért”, „ez még csak Amerika aranykorának hajnala”, az ország sorsát pedig „Isten írta”.
A helyszíni beszámolók szerint bár Trump a beszédében többet foglalkozott a történelmi eseményekkel, mint szokott, de több olyan témát is érintett, amiről rendszeresen beszél a gyűlésein.
Így például arról, hogy hamarosan elfogadják a SAVE America törvényt, ami előírná, hogy a szavazói névjegyzékbe vételhez fel kell mutatni egy állampolgárságot igazoló okmányt.
A „kommunizmus kísértetét” többször is említette beszédében, az elnök az eszmerendszert egy eltávolítandó káros daganathoz hasonlította. (Trump a kommunista címkét gyakran a demokratákra és más politikai ellenfeleire ragasztja.)
Az elnök felmagasztalta a hivatalában eddig elért eredményeit, utalt a tengerentúli beavatkozásaira, például Nicolás Maduro volt venezuelai elnök elfogására, és az iráni haditengerészetre mért csapásokra. Trump megfogadta, hogy továbbra is védeni fogja az amerikaiak fegyverviseléshez való jogát, amit a tömeg hangosan meg is tapsolt.
Az elnök tiszteletét fejezte ki a korábbi háborúk amerikai veteránjainak is, akik közül néhányan az Egyesült Államok egy régi zászlaja előtt álltak a helyszínen. Trump eldicsekedett beszédében azzal is, hogy a katonaságot és a rendőrséget elárasztották az újoncok, ezért most „nehéz munkát találni azon a területen”.