XIV. Leó illegális szeméttelepek mellett kritizálta a gigacégeket, amik szennyezéssel szereznek óriási profitot

XIV. Leó pápa egy Nápoly mellett híres olasz illegális szeméttelephez látogatott, ahol felszólalt a nagyvállalatok környezetszennyező profithajszolása ellen – írja a Reuters. Azt mondta, hogy azért látogatott a szeméttelepre, hogy összegyűjtse azok könnyeit, akik a szeméttelep miatt elvesztették szeretteiket.
Az Európai Emberi Jogi Bíróság 2025-ös döntése alapján a hatóságok már 1988 óta nem tettek eleget a környéken élők megóvásáért, és hagyták, hogy kialakuljon a Tüzek földje-névre keresztelt, illegális szemétlerakó.
„Utasítsuk el a hatalom és a gazdagodás csábításait, amik a föld, a víz, a levegő és a társadalmi együttélés szennyezésével járnak”
– üzente a világnak.
A pápa a pápamobillal érkezett meg Acerra egyik terére. Sokan vatikáni zászlókat lengetve várták, míg mások a halott hozzátartozóik képeit tartották fel. Négyórás látogatása során több áldozattal is találkozott, és többször felszólalt a szennyező cégek ellen.
„A gátlástalan embereknek és szervezeteknek már túl régóta engedik, hogy büntetlenül cselekedjenek”
– mondta, de beszélt „néhányak szédítő nyereségéről” is, amit úgy sajtolnak ki, hogy „nem veszik figyelembe az emberek szükségleteit, munkájukat és jövőjüket”. A pápa már többször is határozottan kiállt bizonyos ügyek, például a háborúk lezárása mellett, és első enciklikája is egy aktuális kérdésről, az MI felemelkedéséről fog szólni.
Dél-Olaszországban a hulladékgazdálkodás sokáig néhány magáncég kezében összpontosult, amik gyakran a nápolyi maffiával is üzleti kapcsolatba léptek. A 2025-ös bírósági döntés szerint a hatóságok ezt nem szabályozták megfelelően, ami miatt a Halál háromszöge néven is ismertté vált terület környékén élőknél aránytalanul magas a rákos megbetegedések száma. Az olasz kormány két évet kapott, hogy feljegyezzék az összes illegális, mérgező hulladék tárolására használt lerakót, valamint, hogy értesítsék a helyieket a kockázatokról.