Leállt a vasútközlekedés Szerbiában
Hajnali 4:15-kor leállt a vasútközlekedés Szerbiában, és nem tudni, a leállás mikor ér véget – írja a Magyar Szó. A szerb vasúttársaság nem indokolta, hogy miért állnak meg a vonatok.
A Blic szerint a montenegrói Barból Belgrádba tartó nemzetközi vonatot Pozsegában megállították, a vasúttársaság szerint onnan busszal szállítják tovább az utasokat a szerb fővárosba.
Szombaton tartja tüntetését a kormányt kritizáló egyetemisták mozgalma. A „Te és én, Slavija, mert az egyetemisták győznek” elnevezésű tiltakozást este hat és nyolc közöttre jelentették be a belgrádi Slavija térre. Az N1 szerint a tüntetők a város négy pontján gyülekeznek majd, és onnan vonulnak később a térre.
2024. november elsején omlott le a nem sokkal korábban felújított állomásépület előtetője Újvidéken, a tragédiában tizenhat ember meghalt, egy pedig élete végéig megbénult. Független szakértők és a társadalom a kivitelezés hanyagságára, messzebb tekintve a mindent átszövő korrupcióra vezette vissza a tragédiát. Ezért is terjedt el a „Véresek a kezeitek!” kifejezés és a vörös tenyér szimbóluma, ezzel üzentek a zsebét tömő, életekkel nem törődő elitnek.
Az előtető leomlása után az egyetemisták vették át a tiltakozások szervezését, eleinte egyetemfoglalásokkal, majd a blokádokat kiegészítendő hatalmas tömegtüntetésekkel és menetekkel. Tavaly, a tragédia első évfordulóján ott voltunk Újvidéken, amikor sok tízezren érkeztek az ország minden pontjáról, sokszor száz kilométeres gyaloglások végén.