Ebolajárvány kitörésének veszélyeire figyelmeztetett a WHO vezetője
130 halálos áldozata és 500 regisztrált fertőzöttje van az ebolának a Kongói Demokratikus Köztársaságban és Ugandában. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) vezetője komoly aggodalmát fejezte ki szombaton a nagy halálozási rátával terjedő vírusos betegség újabb fertőzései miatt. Tedrosz Gebrejeszusz már a szervezet keddi, genfi ülésén is arról beszélt, hogy a járvány kitörésének kockázatára utaló jelek vannak, ezért már akkor „nemzetközi jelentőségű közegészségügyi vészhelyzetnek” nyilvánította a helyzetet.
Bár a járvány mértéke egyelőre nem felel meg a világjárványra vonatkozó kritériumoknak, aggasztó, hogy a 124 millió lakosú Kongói Demokratikus Köztársaság és Uganda határvidékén fekvő, 900 ezres Buniában is regisztráltak fertőzést. Afrika második legnagyobb és második legnépesebb országa ráadásul polgárháborús bizonytalanságban is van, sok a belső menekült, és a nagy mozgás további kockázatokat rejthet.
A gyakran halálos kimenetelű, lázat, izomfájdalmakat, hányást és hasmenést okozó vírus a fertőzött személyek testnedveivel, szennyezett anyagokkal vagy a betegségben elhunyt személyekkel való közvetlen érintkezés útján terjed.
A mostani járvány olyan vírustörzs okozza, amelyre egyelőre nem létezik engedélyezett oltóanyag vagy gyógyszer. A gyakran halálos kimenetelű, lázat, izomfájdalmakat, hányást és hasmenést okozó vírus a fertőzött személyek testnedveivel, szennyezett anyagokkal vagy a betegségben elhunyt személyekkel való közvetlen érintkezés útján terjed. Bizonyos fokig egyelőre épp a betegség súlyossága a könnyen terjedő világjárvány akadálya is: a lappangási idő rövid, 2-10 nap, így tünetek gyorsan jelentkeznek így hamarabb kiszűrhetők az egyébként nagy arányban halálos betegség fertőzöttjei.
Az ebola 1976 óta ismert, és eddig még soha nem hagyta el Afrikát, jellemzően a Kongói Demokratikus Köztársaságban (a korábbi Zaire-ben) üti fel a fejét a járvány. A vírustörzsek eltérő mértékben szedik áldozataikat. 2013-ban a Zaire-vírustörzs a fertőzöttek 60-70 százalékát ölte meg.