Zelenszkij a magyar kormánnyal folytatott párbeszédről: Számítok az eredményekre
Csapatszinten aktív párbeszédet folytatunk Magyarország új vezetésével, és megvannak a kilátások a kapcsolatok konstruktív újraindítására – írta Volodimir Zelenszkij az X-en, majd úgy fogalmazott:
„Ukrajna külügyminisztere és más kormányzati tisztviselők kétoldalú konzultációs formátum előkészítésén dolgoznak Magyarországgal – számítok az eredményekre.”
Magyar Péter magyar miniszterelnök a hétfői kormányülés előtt arról tájékoztatta António Costát, az Európai Tanács elnökét, hogy technikai szintű egyeztetést kezdtek az ukrán féllel „a kárpátaljai magyar kisebbség nyelvi, oktatási és kulturális jogainak mielőbbi törvényi garantálása érdekében”. Magyar a kormányülés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, ez előfeltétele annak, hogy Magyarország júniusban esetleg hozzájáruljon az első uniós csatlakozási fejezet megnyitásához Ukrajna vonatkozásában.
Magyar azt is jelezte, ha rendeződik a kárpátaljai magyar kisebbség helyzete, akkor kész találkozni Zelenszkijjel Beregszászon. Később kijelentette: alapvetés, ha Ukrajna be szeretne jutni az Európai Unióba, hogy a magyar kisebbség helyzetét rendezze.
Orbán Anita külügyminiszter hétfő reggel írt arról a közösségi oldalán, hogy megkezdődnek a magyar–ukrán szakértői szintű egyeztetések a kárpátaljai magyar közösség jogainak rendezéséről. Erről a hétvégén, egy telefonos egyeztetésen állapodott meg Andrij Szibihával, az egyeztetésekbe pedig bevonják a kárpátaljai magyarság képviselőit is.
Az ukrán vezetés szerint minden adott a kárpátaljai magyar kisebbség jogai körüli kérdések rendezéséhez, amelyben Orbán alatt nem sikerült előbbre jutni. Magyar Péter hivatalba lépését esélynek tekintették, bár meglepő volt, hogy a kormányfő elsőre olyan követeléssel is előállt, amely már évek óta biztosítva van Kárpátalján. A témáról itt írtunk bővebben.