Ez kínzás: távol az otthonuktól, egy fémdarabon ragadtak a tenger közepén, és közelről láthatják a bombázást

„Néha azt gondoljuk, biztonságos, aztán hirtelen már nem az. Ma biztonságban vagyunk. Holnap senki sem tudja” – mondta az AP-nek a helyzetükről Reza Muhammad Saleh, egy indonéz tengerész, aki hajójával sok száz másikhoz hasonlóan a lezárt Hormuzi-szorosnál rekedt. A becslések szerint közel 20 ezren rostokolnak a térségben 850 konténerszállítón, tankeren és más kereskedelmi hajón, sokan már két hónapja, az iráni háború kezdete óta nem jutnak át a szoroson.

Egyik oldalról lezárás, a másikról blokád

Hivatalosan Irán és az Egyesült Államok, valamint Libanon és Izrael között is tűzszünet van érvényben, a béketárgyalások viszont nem haladnak előre, a helyzet pedig elég ingatag. Az irániak által lezárt, az amerikaiak által pedig blokád alá vont szoros és a kereskedelmi hajók lettek a világgazdaságot is súlyosan érintő iráni háborúnak az a frontja, amelyen keresztül mindkét fél próbálja nyomás alatt tartani a másikat.

Donald Trump amerikai elnök előbb bombázással fenyegetett, ha Teherán nem hajlandó tárgyalni, majd két hete mégis határozatlan időre meghosszabbította a két ország közötti tűzszünetet, és már abban bízik, hogy az Irán ellen bevezetett tengeri blokád hatásosabb lesz a légicsapásoknál. Közben az iráni vezetés is azt reméli, hogy leginkább azzal tudja engedményekre kényszeríteni az Egyesült Államokat, ha továbbra is fenntartja a Hormuzi-szoros lezárását.

Április közepén volt egy rövid időablak a hajók áthaladására, de akkor is messze elmaradt a forgalom a korábbitól. Az AP szerint az április 13-19-i héten durván 80 hajó tudott áthaladni az átjárón a Lloyd’s List Intelligence hajózási adatokkal foglalkozó vállalat szerint. A háború előtt napi 130 hajónak sikerült az átkelés. Habár a héten az egész világot bejárta a hír, hogy egy szankciók alá vont orosz milliárdos szuperjachtja áthaladt a szoroson, de a kereskedelmi hajók komoly veszélynek lennének kitéve, ha megpróbálkoznának az átkeléssel.

Az irániak a múlt héten elfoglaltak két, a Hormuzi-szorosban feltartóztatott kereskedelmi hajót, összesen pedig hármat vettek célba. Az amerikaiak közben két, az iráni olaj szállítása miatt szankciós listán szereplő hajót foglaltak le. Összességében több tucat hajót ért kisebb-nagyobb iráni támadás a háború február végi kezdete óta, az ENSZ szerint ezekben a legénységek legalább 10 tagja életét vesztette.

Telnek-múlnak a napok

„Senki sem törődik a hajósokkal, a tűzszünetek nem nekik szólnak” – mondta Istique Alam, egy Egyesült Arab Emírségek-beli tanker kapitánya a CNN-nek. Ő a legénységével együtt éppen két hónapja vesztegel Omán partjainak közelében. „Mindenki haza akar menni. Éjszakánként lekapcsolom a hajó jelzőfényeit, mert nem tudjuk, mi történik.” Kapitányként nem akarja mutatni, hogy fél, pedig egyáltalán nincsenek acélból az idegei. „Nem harcos vagyok, hanem tengerész” – mondta, és felidézte, ahogy egy vadászgép elfogott egy iráni drónt a hajójuk közelében.

Reza Muhammad Saleh azt mondta, görög tulajdonú vasércszállító hajójuk környékén is történtek támadások még a háború korábbi szakaszában. Egy drón március 3-án a hajójuk közvetlen közelében robbant fel, és két olyan incidens is volt, amikor a legénységet a hajó biztonságos részére kellett menekíteni. „A legnagyobb probléma a bizonytalanság. Nem tudjuk, Hormuz mikor fog újra megnyílni” – mondta.

A New York Times szerint a kapitányokon sok múlik, hogy tartsák a lelket a többiekben a fedélzeten. Sok hajón fogytán az ellátmány, apránként kell porciózni az ételt és a vizet. Ennek ellenére sütögetéseket, focitornákat, karaoke- és moziesteket szerveznek a matrózoknak, miközben a legénység a szokásos hajókarbantartó feladatokat is ellátja, és időről időre ránéz a rakományra.

Rahul Dhar kapitány és legénysége is az elejétől fogva vesztegel egy tankhajón a Perzsa-öbölben. Azt mondta, komoly feszültséget okoztak azok a pillanatok, amikor az amerikai és izraeli légicsapásokra válaszul Irán által szintén megtámadott olajmonarchiák elfogórakétái a hajó környékén találták el a támadórakétákat és drónokat. Ezt leszámítva a matrózok hangulata egyelőre rendben van, a napi rutinmunkákat elvégzik, még ha egyre feszültebbek is a csapdahelyzet miatt.

„Nap mint nap próbáljuk normális mederben tartani a dolgokat nyílt kibeszélésekkel és kiscsoportos aktivitásokkal, amik mindenkit feldobnak”

– mondta az AP-nek. Fontos részlet, hogy nekik stabil internetelérésük van a hajón, így tartani tudják a kapcsolatot a szeretteikkel. Más hajókon nem mindig elérhető a netes kapcsolat, vagy a jelzavarások akadályozzák meg, hogy videóhívást folytassanak az otthoni rokonaikkal és barátaikkal.

A Times riportja arról számolt be, hogy az Ománi-öbölben horgonyzó hajók legénysége minden kis halászcsónakra feszülten reagál, félnek, hogy bombát vagy aknákat szállíthatnak a teherhajók felé. Trump korábban azt mondta, hogy minden aknaszállító hajót és csónakot ki fognak lőni. Ezt leszámítva monotonul telnek a napok sok hajó fedélzetén, ugyanazokat a DVD-ket nézik újra meg újra, az egyik Pókember-filmet már vagy hússzor megtekintették.

A Times riportjában nyilatkozó egyik hajó névtelen indiai kapitánya két hónapja van az ománi partoknál, de már azt sem tudja, pontosan hol. Ugyanis a támadásoktól tartva sok hajó kikapcsolta a jeladóját, és szürreális módon WhatsAppon osztják meg egymással körülbelüli helyzetüket. A térségben szolgáló legénységek legtöbb tagja Indiából származik. Az indiai kormány eddig 2680 tengerészét tudta kimenteni a régióból, három indiai matróz pedig meghalt a háborúban.

A kikötőkben is közel lehettek a robbanásokhoz

Azok sem mindig jártak jobban, akik kikötőknél horgonyoznak. Ankit Yadav és három társa lassan három hete egy iráni kikötőben ragadt, paradicsomon és krumplin élnek – mutatta be a történetüket a Marine Insight tengerészeti lap. A hajójuk alapesetben Irán, Kuvait és Omán között szállít acélt. Szerettek volna áthajózni Ománba, majd onnan haza, de őket az amerikai blokád tántorította el ettől.

Egy Salman Siddiqui nevű matróz is Iránban ragadt, ő és társai már több mint 100 robbanást hallottak a közelükben a háború során. „A fedélzetekről nézték a robbanásokat” – mondta Manoj Kumar Yadav, az egyik indiai tengerész-szakszervezet vezetője azokról, akik az amerikaiak és izraeliek által támadott iráni kikötők közelében voltak. Szerinte sokszor a hajóktól alig pár száz méterre történtek a detonációk.

A Sky Newsnak nyilatkozó egyik kapitány azt mondta, „járulékos áldozatnak” tekintik őket ebben a háborúban. Raman Kapoor szerint a három fokozatú biztonsági skálán a hármas fokozaton működnek most, tehát a nap 24 órájában figyelik a vizet és levegőt maguk körül, nem engednek senkit a hajójukra szállni. Videófelvételeket is küldött a környező tengerről, ezek egyikén egy támadásban megsérült, kissé az oldalára dőlt teherhajó is látható volt. Kapoor szerint hadihajók keringenek körülöttük, néha rádión megkérdezik, rendben vannak-e, és ő azt mondta, az ellátmányuk is biztosítva van.

Mit tesznek a cégek?

A Fleet Management Limited vállalat az AP-nek arról számolt be, hogy több mint 400 tengerésze ragadt a hajókon, de gondoskodnak a rendszeres ellátásukról. Néha még felváltani is sikerül matrózokat. Megértik azt, ha egy tengerész nem akar háborús övezetben lenni. A Hapag-Lloyd is azt közölte, igyekeznek rotálni a hajókon szolgáló legénységet, mert az egy helyben toporgás sokakat megviselhet.

A nemzetközi tengerjog szerint minden tengerésznek joga van elhagyni a háborús övezeteket, ugyanakkor hajókat nem lehet magukra hagyni. Viszont nem egyszerű pótolni a távozó matrózokat, a Timesnak nyilatkozó egyik forrás szerint senki sem szívesen viszi vásárra a bőrét. Eközben a hajók üzemanyaga is fogyóban, több hajón ezért csak a főzés idejére üzemeltetik a generátorokat, és csak vészvilágítás működik.

A New York Times azokra is kitért, akik a Hormuzi-szorostól távoli cégközpontokban azért felelnek, hogy a hajók biztonságosan átjussanak a békeidőben is kihívást jelentő vízi átjárón. A Hapag-Lloydnak dolgozó Silke Lehmköster például Hamburgból vezényelte le hosszú hetek várakozása után a Tema Express teherhajó áthaladását egy olyan időablakban, amikor épp sem Irán, sem az Egyesült Államok nem fenyegette annyira a hajókat – az aknaveszéllyel még így is számolniuk kellett. Ahogy Lehmköster mondta, olyan ez a helyzet, mint amikor „voltaképp valakit fegyvertelenül háborúba küldesz”.

Ugyanakkor egy helyben állni is veszélyes: az egyik Hapag-Lloyd-tanker személyzete egy nap tűzriadóra ébredt, mert egy lelőtt iráni drón maradványai a hajóra zuhantak. Végül senki sem sérült meg, a hajót elkezdték megjavítani.

A távolból fogadják a segélyhívásokat

Fontos szerep jut egy olyan brit szervezetnek is, amely a haditengerészet alá tartozik. A 2001. szeptember 11-i terrortámadások után életre hívott Egyesült Királyság Tengerészeti Kereskedelmi Műveleti Központja Portsmouth-ban fogadja a közel-keleti térségben veszteglő hajók segélyhívásait. Az önmeghatározása szerint semleges, minden ország zászlaja alatt közlekedő hajónak segítő központba a New York Times is bejutott.

Az a feladatuk, hogy a bejövő segélyhívások alapján értesítik az illetékes parti őrségeket vagy más hatóságokat, és nyilvános weboldalukon jelzik az incidenseket. Március eleje óta 41 incidenst naplóztak, ebből 26 volt olyan közvetlen, hajó elleni támadás, ami súlyosabbnak mondható, tüzet vagy vízbetörést eredményezett. Ezek főleg a háború elején történtek, az utóbbi hetekben alig akadt ilyen eset.

Mohamed Arrachedi, a Nemzetközi Közlekedési Dolgozók Szövetségének közel-keleti koordinátora korábban azt mondta, rengeteg segítségkérést kaptak már, többek közt élelmet kértek a fedélzeteken ragadt matrózok. Hozzájuk 1900 hívás érkezett be a szorosnál veszteglő hajókon rekedtektől, és a segítségükkel 450 embernek sikerült végül hazajutnia.

Egy kapitány, Arun Kumar Rajendran így panaszkodott: „A tengerészek a globális kereskedelem gerincét képezik, ennek ellenére gyakran ránk vannak a leginkább hatással a regionális geopolitikai konfliktusok.” Ragadtak már matrózok hosszabb időre hajókon a Covid-járvány, az orosz–ukrán háború és a jemeni húszik támadásai miatt is. Arrachedi érzékletesen foglalta össze az iráni háború miatt a tengeren ragadtak helyzetét:

„Ez kínzás. Csak képzelje el: távol vannak az otthonuktól egy fémdarabon a tenger közepén, és egy mérföldről vagy kevesebbről láthatják a bombázást.”

Persze, vannak, akik sokkal rosszabbul jártak. Melanie Warman, egy hajósokkal foglalkozó brit jótékonysági szervezet kommunikációs vezetője felidézte a Timesnak, beszéltek olyan családdal, ahonnan egy 25 éves fiatal férfi csatlakozott egy hajó legénységéhez, majd a háború első napján életét vesztette egy rakétatámadásban.

Vannak cégek, amelyek lelkisegély-szolgálattal is segítenek a tengeren ragadtaknak. A helyzet már ott tart, hogy a Stella Maris, a katolikus egyház tengeren lévőknek lelki támogatást nyújtó ügynöksége is imára buzdított a Hormuzi-szoros két oldalán rekedt tengerészekért.