Ukrán drónparancsnok: Az emberiség történetének legnagyobb tömeges ellenséggyilkolása zajlik

A közeljövőben Ukrajna még több drónnal fogja támadni Oroszországot – figyelmeztetett Robert Brovdi, az ukrán hadsereg drónegységének parancsnoka a BBC-nek adott interjújában. „Oroszországon belül 1500–2000 kilométerre már nem létezik békés hátország. A szabadságszerető ukrán madár oda repül, amikor és ahová csak akar” – utalt ezzel a támadó drónjaikra az ukrán hadsereg legmagasabb rangú magyar származású parancsnoka, aki csak ritkán ad nyilatkozatot.

„Olyanok vagyunk az ellenség számára, mint a vörös posztó. Mert mi visszük a háborút az ő területükre, hogy ők is megtapasztalhassák ezt” – mondta Brovdi a BBC tudósítójának, miközben egysége sietve szerelte össze az újabb nagy hatótávolságú drónokat egy kelet-ukrajnai mezőn. Az ilyen támadások számának növekedése részben a technológia fejlődésének köszönhető. A helyben, Ukrajnában gyártott drónok már egyre olcsóbbak, és egyre nagyobb a hatótávolságuk is.

Brovdi egysége a teljes ukrán hadsereg mindössze 2 százalékát teszi ki, de állítása szerint manapság ők felelősek az összes megsemmisített orosz célpont harmadáért. Azt is mondta, hogy a saját egységének veszteségi aránya nem titok: állítása szerint kevesebb mint 1 százalék évente.

A BBC beszámolója szerint Brovdi egy mélyen a föld alatt található titkos helyről irányítja a légi háborút. A BBC újságíróját egy sötétített ablakú furgonnal vitték a helyszínre. Itt némi lépcsőzés után alvókapszulákkal szegélyezett folyosókon át vezették egy nagy irányítóterembe, ahol a padlótól a mennyezetig képernyők borítják a falakat. A háttérben sípoló és csipogó hangok hallatszottak, miközben friss adatok érkeztek a joystickek és billentyűzetek fölött görnyedő drónpilótákhoz. Az egyik monitoron egy részletes, valós időben frissített eredménytáblázat volt látható. Brovdi beszámolója szerint múlt héten egy tucat orosz FSZB-tisztet támadtak meg a megszállt kelet-ukrajnai területeken, valamint több energetikai létesítményre is csapást mértek Oroszországban. Minden egyes légicsapást – legyen bármilyen jellegű – filmre vesznek ellenőrzés céljából, majd kielemzik és naplózzák is őket.

Az Ungvárról származó Brovdi a háború előtt jómódú gabonakereskedő volt, aki mellékesen műgyűjtéssel is foglalkozott. Közvetlenül a teljes körű invázió előtt jelentkezett az ukrán hadsereghez. „Mindannyian tudtuk, hogy ez a háború elkerülhetetlen” – mondta. Kezdetben a Területi Védelmi Erőkhöz osztották be, harcolt a leghevesebb csatákban, például ott volt Bahmut ostrománál is. Elmondása szerint Herszonnál látta meg először a drónhadviselésben rejlő lehetőségeket, amikor eszébe jutott a korábban a gyerekeinek vásárolt játékdrón. Ezután egyszerű FPV drónokat kezdett el használni az egységénél, amikkel hirtelen képesek lettek berepülni az orosz állások fölé, élő képeket tudtak közvetíteni egy közeli tüzérségi csapatnak, ami lehetővé tette számukra a támadást. „Az ötlet eredetileg önvédelmi célból született, de ez aztán gyökeresen megváltoztatta a harctéri helyzetet” – magyarázta Brovdi. Pár hónapon belül a katonái már saját drónokat építettek, amiket lőszerrel és robbanóanyagokkal szereltek fel, és a 414. dandár hamarosan Magyar Madarak néven vált híressé.

Brovdi jelenlegi stratégiája nemcsak a nagy hatótávolságú csapásokra összpontosít, hanem arra is, hogy csökkentsék Oroszország élőerőelőnyét. Az egysége közvetlen parancsot kap, hogy havonta több ellenséges katonát öljenek meg, mint amennyit Oroszország toborozni tud. Ez több mint 30 ezer embert jelent havonta. „A dróntámadások 30 százalékának katonai személyzet ellen kell irányulnia. Nevezhetjük ezt gyilkos tervnek is, igen. Jelenleg túlteljesítjük az elvárást” – mondta, hozzátéve, hogy már zsinórban négy hónapja elérik ezeket a célokat. Brovdi azt is mondta, hogy minden egyes katona halálát videóval kell bizonyítani, máskülönben nem számít bele a statisztikába.

„Az emberiség történetének legnagyobb tömeges ellenséggyilkolása zajlik ebben a szobában”

– mondta Brovid az interjú egy pontján, miközben a körülöttük lévő képernyőkre mutatott. „Az orosz csapatok messze a saját határaikon túl vannak. Putyin küldte őket, aki el akarja pusztítani a nemzetünket. Ha nem öljük meg őket, akkor ők ölnek meg minket. Ez világos” – tette hozzá.

Brovdi neve szélesebb körben akkor vált ismertté Magyarországon, amikor a magyar állam az EU-ból való kitiltását kezdeményezte, miután vezetése alatt az ő csapata hajtotta végre a magyarországi és szlovákiai szállítást is biztosító Barátság kőolajvezeték oroszországi szakaszát érintő támadást. Ez az olajszállításban rövid ideig okozott fennakadást, de jelezte, hogy a rendszer sebezhető.

A magyar kormány Magyarország és az EU energiabiztonsága elleni támadásként értékelte a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát ért támadást. A magyar kormány emiatt kezdeményezett, Brovdira vonatkozó EU-s kitiltási intézkedését Lengyelország kritikával fogadta, közölve, hogy Brovdit szívesen látják területükön, ha pihenni kíván. Brovdi pedig egy Facebook-üzenetben kommentálta keresetlen szavakkal a magyar kormány lépését, „Mr. Csontokon Táncolónak” nevezve az orosz kollégájával rendszeresen találkozó Szijjártó Péter külügyminisztert.

Kapcsolódó
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!