Így fog kinézni Donald Trump aranyozott washingtoni diadalíve
Donald Trump bemutatta a Washingtonba tervezett diadalívének terveit, amit később az amerikai főváros építészeti hatósága is közzétett. Az amerikai elnök először 2025 októberben említette meg, hogy egy diadalívet akar építtetni az amerikai fővárosba, az amerikai nemzet születésének 250. évfordulójára. Akkor Trump, a CBS News riporterének kérdésre, hogy az kinek épül, az amerikai elnök közölte, hogy „nekem”.
A párizsi diadalívre hajazó építmény most nyilvánosságra hozott tervein négy aranyozott oroszlán szerepel, kettő aranysas, valamint egy angyalszerű szárnyas figura, amit szintén arany borít. Az építmény a tervek szerint 250 láb (76,2 méter) magas lesz, utalva az amerikai függetlenségi nyilatkozat 250 évvel korábbi aláírására. A diadalíven a Hűségesküből származó idézetek is szerepelnek, szintén aranyozott betűkből.

Kritikusai szerint Trump diadalíve belerondít a washingtoni látképbe és elnyomja a Lincoln emlékművet, ami picivel több, mint harminc méter magas, és felépítését vietnami veteránok egy csoportja perrel igyekszik megakadályozni.
Trump nem csak ezzel hagyna maga után maradandó nyomot az amerikai fővárosban. A Fehér Ház keleti szárnya helyén egy nagy vitát kiváltó báltermet akar felépíteni, és a Kennedy Központ épületét is jelentősen átalakítaná.