Barátság kőolajvezeték: Zelenszkij megígérte az EU-nak, hogy még tavasszal befejezik a javítást
„Befejezzük a javítást, mert ebben állapodtunk meg. Azt mondtam az Európai Uniónak, hogy idén tavasszal végzünk” – mondta csütörtökön Volodimir Zelenszkij a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban, amely egy januári orosz támadás után vált működésképtelenné. Az ukrán elnök szerint „már sok mindent megcsináltak”, amiről a Naftohaz állami olajtársaság vezérigazgatója adott neki tájékoztatást – írja a Kyiv Independent.
Ezen a vezetéken érkezik orosz kőolaj Magyarországra és Szlovákiába is. A magyar kormány hónapok óta azzal vádolja Ukrajnát, hogy szándékosan nem engedik tovább az olajat a térségbe, és hogy mindez politikai döntés, amit nem indokolnak az orosz támadás okozta károk.
A magyar kormány azzal is vádolta Zelenszkijt, hogy a vezeték elzárásával a vasárnapi magyar választást akarja befolyásolni, amit az ukrán elnök szintén visszautasított. Mostani nyilatkozatában is kitért arra, hogy az április 12-i választás Magyarország belügye, amihez Ukrajnának semmi köze nincs.
Zelenszkij csütörtökön arról is említést tett, hogy a januári orosz támadásban megrongálódott hatalmas olajtartály javítása hosszabb időt vehet igénybe, és hogy továbbra is fennáll az újabb orosz támadások veszélye.
Az ukrán elnök márciusban azt mondta, hogy már áprilisban újraindulhat a szállítás a vezetéken, a javításról szóló közbeszerzést pedig a hó végén írták ki, nagyjából 2 milliárd forint értékben. A helyreállítás költségeihez az EU is pénzügyi segítséget ajánlott fel, amit Ukrajna elfogadott.