Svédország megerősítette, hogy kivégeztek egy svéd állampolgárt Iránban
A svéd külügyminiszter szerdán megerősítette, hogy Irán valóban kivégezett egy svéd állampolgárt, akit azzal vádoltak, hogy Izraelnek kémkedett. „Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy ma reggel Iránban kivégeztek egy svéd állampolgárt” – nyilatkozta Maria Malmer Stenergard külügyminiszter.
Az iráni állami média korábban arról számolt be, hogy a Kuros Kejváni nevű férfit a tavalyi 12 napos háború alatt tartóztatták le Iránban. Állításuk szerint a svéd-iráni férfi az ország érzékeny helyszíneiről készített képeket, és információkat továbbított az izraeli titkosszolgálatnak.
„Svédország a 2025. júniusi letartóztatás óta többször is felvetette az ügyet különböző szinteken az iráni képviselőkkel. Ezen kapcsolatfelvételek során hangsúlyoztuk Svédország elvárását, hogy állampolgárunk igazságos tárgyalásban részesüljön, és ne ítéljék halálra. Számunkra nyilvánvaló, hogy a svéd állampolgár kivégzéséhez vezető bírósági eljárás nem volt jogszerű. A felelősség ezért kizárólag Iránra hárul. Svédország továbbra is elítéli az emberi jogok súlyos megsértését Iránban” – írta a svéd külügyminisztérium közleménye.
„A halálbüntetés embertelen, kegyetlen és visszafordíthatatlan büntetés. Svédország, az EU többi tagállamával együtt, minden körülmények között elítéli annak alkalmazását” – áll a közleményben.