99,99 százalékos volt a részvétel az észak-koreai parlamenti választáson

Vasárnap parlamenti választást tartottak Észak-Koreában, a részvételi arány elérte a 99,99 százalékot – közölte az állami KCNA hírügynökség. Bár a választás eredményét még nem tudni, afelől nincs kétség, hogy a kormányzó párt, a Kim Dzsongun vezette Koreai Munkapárt fog kényelmes többséget szerezni.
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor egy fiatal munkások által működtetett szénbányában adta le a szavazatát, ahol a Reuters szerint azt mondta, hogy a szénipar elengedhetetlen az ország gazdaságának fellendítéséhez és ötéves gazdasági tervének megvalósításához.
Az észak-koreai parlament, a Legfelsőbb Népi Gyűlés törvényhozási és irányítási feladatokat lát el a kormányzás minden területén, de csak formálisan hagyja jóvá a hatalmat ténylegesen birtokló Koreai Munkapárt döntéseit. Február végén tartották a párt kilencedik kongresszusát, itt újraválasztották Kim Dzsongunt a Koreai Munkapárt főtitkárává. Kim a párt irányítása mellett az államügyi bizottság elnöke, és az észak-koreai fegyveres erők főparancsnoka.
Az észak-koreai diktátor egyre többször mutatkozik rejtélyes lányával, Dzsuéval, akiről azt találgatják, hogy ő lehet-e Kim Dzsongun örököse az ország élén. Kim Dzsuéról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.