Benjámin Netanjahu szerint is egyre több jel utal Ali Hamenei halálára
Eddig csak nevük elhallgatását kérő izraeli tisztviselők mondták, most viszont maga a miniszterelnök, Benjámin Netanjahu jelentette be tévébeszédében, hogy „ sokasodnak a jelek” hogy „a diktátornak vége”, utalva Ali Hamenei ajatollahra, Irán legfelsőbb vezetőjére.

Korábban az izraeli 12-es csatorna a szombat reggeli, a rezsim lefejezését célzó csapásokat kiértékelő tisztviselőkre hivatkozva jelentette, hogy egyre valószínűbbnek tűnik Ali Hamenei halála. Az ajatollah teheráni palotáját lerombolták a reggeli légicsapásokban, de az akkori jelentések szerint Hamenei nem is tartózkodott Teheránban. De azóta se jelentkezett, az izraeli állami tévé értesülései szerint az iráni vezetők se tudtak kapcsolatba lépni vele.
A 12-es csatorna forrásai azt is állították, hogy következtetéseiket nem az ajatollah rezidenciája elleni csapásról készült műholdfelvételekre, hanem humán forrásoktól származó információkra alapozták. A Hamenei haláláról terjedő híreszteléseket Irán nem túl meggyőzőn cáfolta, Abasz Aragcsi külügyminiszter az NBC Newsnak adott élő nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „amennyire tudja”, az ajatollah életben van.