Műholdképen az Ali Hamenei ajatollah teheráni palotáját ért légicsapás

Az Airbus műholdépén, amit a BBC a környéken készült videófelvételek alapján is hitelesített, jól látható a palota romjaiból fölszálló füstoszlop, és az is, milyen mértékű pusztítást végzett a légicsapás az épületben. Arról ellentmondásos hírek érkeztek, hogy Ali Hamenei ajatollah egyáltalán Teheránban tartózkodott-e a légicsapás idején. Arra egyelőre nincs bizonyíték, hogy túlélte az iráni vezetés lefejezését célzó légicsapásokat, de arra sem, hogy meghalt – bár korábban nevük elhallgatását kérő izraeli tisztviselők azt állították, hogy a csapások kiértékelése során egyre inkább az lett a meggyőződésük, hogy Hamenei meghalt. Ezt hivatalosan azóta se erősítette meg semmilyen izraeli vagy iráni forrás, az iráni külügyminiszter pedig eléggé határozatlanul cáfolta csak.