Az ománi közvetítő előrelépésről beszél, de nincs megállapodás az USA és Irán között, Trump határideje pedig leketyeg
Csütörtök este véget ért az amerikai-iráni tárgyalások harmadik fordulója, az ománi közvetítő szerint az amerikai és iráni tisztviselők „jelentős előrelépést” tettek a tárgyalásokon, de megállapodás nem jött létre a felek között – írja a BBC.
Irán és az Egyesült Államok csütörtökön Genfben kezdte meg újabb, immár harmadik tárgyalását, ennek célja a régóta fennálló nukleáris vita rendezése és az Irán elleni amerikai támadások megelőzése volt. A két ország februárban indította újra a tárgyalásokat, mert az amerikai adminisztráció meg akarja akadályozni a teheráni nukleáris program előrehaladását, amelynek létezését Irán tagadja.
Az előző tárgyalási fordulókhoz hasonlóan az iráni delegációt Abbász Aragcsi külügyminiszter vezette, míg az Egyesült Államokat Steve Witkoff különmegbízott és Trump veje, Jared Kushner képviselte.

Egy magas rangú amerikai tisztviselő az Axiosnak azt mondta: pozitívan értékelték a tárgyalásokat, de további részleteket nem közölt. Egy másik forrás szerint az amerikai oldal „csalódott” volt az iráni álláspontban a reggeli ülésen – írja az Axios.
Az iráni állami média szerint a tárgyalók ragaszkodtak ahhoz, hogy Iránnak joga van a békés célú atomenergia-hasznosításhoz, és elutasították az Egyesült Államok követelését, miszerint Irán teljesen állítsa le az urán dúsítását az ország területén, és szállítsa ki az országból dúsított uránkészleteit.
Az izraeli 12-es csatorna információi szerint Teherán felajánlotta, hogy az urán dúsítását az orvosi szükségletekre korlátozza, míg a nukleáris tevékenységet korlátozott évre felfüggeszti. A dúsítás később szabályozott regionális keretek között folytatódna.
Az Egyesült Államok viszont időkorlát nélküli megállapodást követel. Washington állítólag hajlandó engedélyezni az alacsony szintű dúsítást a teheráni kutatóreaktorban, de ragaszkodik Irán nukleáris létesítményeinek teljes leszereléséhez és az összes dúsított urán országon kívüli szállításához. A 12-es csatorna is megerősítette: Witkoff és Kushner csalódottan távoztak a nap első tárgyalási fordulójáról.
Az ománi közvetítő azt mondta: a tárgyalások hamarosan folytatódnak.
Trump múlt héten arról beszélt, hogy tíz nap múlva megtudja a világ, sikerült-e megállapodni Iránnal. Az amerikai elnöktől egy riporter is megkérdezte, hogy az Egyesült Államok indíthat-e korlátozott katonai akciót a tárgyalások ideje alatt. Trump azt válaszolta: „Azt hiszem, elmondhatom, hogy fontolóra veszem ezt a lehetőséget.”
Meglepő módon ehhez képest szerdai évértékelő beszédében az amerikai elnök csak majdnem másfél óra után említette meg, hogy csapást mérne Iránra az iszlám köztársaság atomprogramjának leállításának érdekében. Ebből viszont kiderült az amerikai elnök álláspontja: Trump a diplomáciát részesítené előnyben, de nem engedi, hogy Teherán atomfegyverhez jusson.