Letette az esküt, Rob Jetten lett Hollandia legfiatalabb miniszterelnöke

Kedden napközben letette a hivatali esküjét az új holland kormány, aminek vezetője Rob Jetten, aki Hollandia legfiatalabb és első nyíltan meleg miniszterelnöke – írja a BBC.
A 38 éves politikus még októberben nyerte meg a választásokat liberális pártjával a D66-tal, ami nagyon szoros versenyben győzte le az iszlámellenes populista, Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Geert Wilders pártját. Jetten a Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért (VVD) és a Kereszténydemokrata Szövetség (CDA) párttal közösen alakított jobboldali, kisebbségi kormányt.
A D66 hét minisztert, a VVD hatot, a CDA pedig ötöt ad a kormányban.Mivel kisebbségi kormányról van szó, a koalíciós megállapodás minden fontosabb reformját részletesen meg kell majd tárgyalni a holland parlament mind a két házában. A reformtervek között szerepel 19 milliárd eurónyi többletköltség a védelemre, illetve az egészségügyi ellátás és a szociális juttatások csökkentése is.
A koalíció azt is szeretné elérni, ha kevesebb menedékkérő érkezne Hollandiába, a menekülteknek pedig Európán kívül kellene menedéket kérniük, nem pedig érkezésük után. A migráció különösen érzékeny kérdés a holland politikában, az menekültpolitikáról kialakult viták jelentősen hozzájárultak az ország utolsó két koalíciós kormányának bukásához.
Jetten hétfőn a hágai Huis ten Bosch palotában tette le hivatalos esküjét Vilmos Sándor király előtt. Jetten a beiktatási ceremónia előtt egy szelfit posztolt, és az X-en azt írta: „Büszke vagyok, hogy ezt együtt tehetjük. Egy új szakaszban, nagy felelősséggel és mindenekelőtt azzal a közös ígérettel, hogy mindenkiért dolgozunk Hollandiában.”
Jetten Dick Schoofot váltja a miniszterelnöki poszton, aki a holland történelem egyik legrövidebb ideig kitartó kormányát vezette, valamivel több mint másfél évet voltak kormányon. A tavaly októberi választásra azután került sor, hogy Geert Wilders nyár elején bedöntötte az addig kormányzó koalíciót.
A 2023-as választáson a Wilders-féle Szabadságpárt 37 mandátummal többségbe került, de csak koalícióban tudott kormányozni. A fél évig tartó tárgyalások után a jobboldali pártok korábban csak úgy mentek bele az alkuba, ha nem az Orbán Viktor szövetségesének számító Wilders lesz a miniszterelnök, ezért vezette Dick Schoof a kabinetet. A kormány bedöntésével Wilders arra számíthatott, hogy pártja erősebb pozícióba kerülhet, de a választási kampány során a lakhatási válság kérdése lenyomta a migráció kérdését, így Wilders csúnyán elszámolta magát. A holland választási kampányról, a D66 felemelkedéséről és Wilders bukásáról ebben a cikkben olvashatnak részletesebben.