Az orvosok szerint túl van az életveszélyen az orosz tábornok, akire pénteken lőtt rá egy merénylő

Magához tért a műtét után Vlagyimir Alekszejev, az orosz katonai hírszerzés helyettes vezetője, akit pénteken a lakásánál többször meglőtt egy támadó – írja az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ.

Alekszejevre péntek reggel a lakásánál, egy moszkvai lépcsőházban támadt rá egy ismeretlen elkövető. A 64 éves férfit három lőtt sebbel a hátában szállították kórházba. A merénylő magát ételfutárnak álcázva jutott be az épületbe, majd elmenekült a helyszínről.

A TASZSZ-nak nyilatkozó orvosok azt mondták, a tábornokot megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték, de azóta magához tért, és nincs életveszélyben. „Jelenleg óvatosan kijelenthetjük, hogy az életét fenyegető veszély elmúlt” – fogalmaztak.

Alekszejev 2011 óta volt a vezérkari főnökség alá rendelt, hosszú nevével szemben jelenleg is inkább a szovjet időkből származó GRU rövidítéssel említett katonai hírszerzés helyettes vezetője. Közvetlen főnöke, a GRU feje Igor Kosztyukov, aki a héten Abu-Dzabiban tartott közvetlen orosz–ukrán–amerikai tárgyalásokon az orosz delegációt vezette. Alekszejev 2011 előtt a hírszerzés moszkvai, majd Oroszország távol-keleti parancsnokságának élén állt. 2016-tól kibertámadások megszervezésének gyanújával az Egyesült Államok szankciókat vetett ki rá. 2019-ben az EU is szankciós listára tette az angliai Salisburyben novicsok idegméreggel elkövetett akció miatt. A 2022. február 24-én Ukrajna ellen indított invázióban is kiemelt feladata volt.

Egyelőre nem tudni, mi áll a tábornok ellen elkövetett merénylet hátterében. Bár Ukrajna korábban több magas beosztású katonai tisztviselő ellen követett el merényletet Oroszország területén, a péntek reggeli támadást egyelőre nem kommentálta Kijev. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Ukrajnát tette felelőssé a támadásért, azt állította, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök így szeretné eltéríteni a jó úton haladó abu-dzabi béketárgyalásokat.

Arról, hogy kicsoda Vlagyimir Alekszejev és mi állhat a merénylet hátterében, ebben a cikkben írtunk részletesen.

A Kommerszant nevű orosz lap a nyomozáshoz közeli források alapján azt írja, a merénylettel összefüggésben már két gyanúsítottat is elfogtak az orosz hatóságok.

A lap forrása szerint hamarosan mindkettejüket kihallgatják, és várhatóan vádat is emelnek ellenük. Az előzetes letartóztatásukról február 8-án, vasárnap dönthet a bíróság.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!