Lavrov szánalmasnak nevezte Franciaország erőfeszítéseit, miután Macron tanácsadója Moszkvában járt

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szánalmasnak minősítette Franciaország azon erőfeszítéseit, amelyek célja a két elnök, Emmanuel Macron és Vlagyimir Putyin közötti párbeszéd újraindítása. Lavrov azután nyilatkozott így, hogy a francia elnök legfőbb diplomáciai tanácsadója magas szintű tárgyalásokra utazott Moszkvába – írta a Politico.

„Körülbelül két héttel ezelőtt Emmanuel Macron francia elnök ismét kijelentette, hogy valamilyen módon fel fogja hívni Putyint. De ez nem komoly, tudják, ez szánalmas diplomácia. Ha telefonálni akarnak és komoly beszélgetést akarnak folytatni, akkor telefonáljanak. Putyin mindig felveszi a telefont. Mindig meghallgat minden javaslatot, különösen a komolyakat” – mondta Lavrov a Russia Today állami médiaorgánumnak adott interjújában. Az orosz külügyminiszter megjegyzései azt követően hangzottak el, hogy Macron legfőbb diplomáciai tanácsadója, Emmanuel Bonne kedden Moszkvában tárgyalt orosz tisztviselőkkel.

Az 55 éves karrierdiplomata Bonne-t, Franciaország egykori libanoni nagykövetét, közel-keleti szakértőt többen Macron egyik legfőbb diplomatájának tartják. A Financial Post információi szerint Bonne Jurij Uszakovval, Vlagyimir Putyin orosz elnök külpolitikai főtanácsadójával tárgyalt Moszkvában. A Politicónak nyilatkozó két uniós diplomata megerősítette, hogy Bonne azért látogatott az orosz fővárosba, hogy megteremtse az alapot a Putyin és Macron közötti tárgyalások újrafelvételéhez.

A két elnök az orosz–ukrán háború 2022-es eszkalációja óta nem beszélt egymással közvetlenül. Macron korábban többször is kijelentette, hogy az európaiaknak saját közvetlen tárgyalásokat kell folytatniuk Moszkvával, mivel az Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok közötti tárgyalások elhúzódnak, és a konfliktus így már az ötödik évébe lépett.

A Kreml hivatalosan nem erősítette meg, de nem is cáfolta Bonne moszkvai látogatását – írta a TASZSZ orosz állami hírügynökség. Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője egy csütörtöki sajtótájékoztatón azt mondta: „Tudják, a francia források meglehetősen szívesen szivárogtatnak ki információkat a médiának. Ezt már régóta tudjuk, és most ismételten találkoztunk ezzel. Ráadásul az Élysée-palota sem cáfolta, de nem is erősítette meg ezeket a jelentéseket. Szolidaritásból tartózkodunk a további kommentároktól.” Egy nappal korábban, február 4-én Peszkov kijelentette, hogy Oroszország és Franciaország valóban munkakapcsolatban áll, de szerinte ezeknek a kapcsolatfelvételeknek nincs érdemi tartalma.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!