„Teljesen abszurd” – vezető norvég politikusok is reagáltak a Trumphoz került Nobel-békedíjra

Több vezető norvég politikus is elítélte pénteken, hogy a nemrég Nobel-békedíjat kapott venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado csütörtökön odaadta Donald Trump amerikai elnöknek a díját. A Szocialista Balpárt vezetője abszurdnak nevezte a döntést, Oslo volt polgármestere pedig hihetetlenül kínosnak és károsnak nevezte a történteket. Az ügyben a Nobel-békedíjat átadó központ is kiadott egy közleményt, melyben ismét leszögezték, hogy a díj nem átruházható, de hozzátették, nem tartják feladatuknak a díjazottak tevékenységének kommentálását, és abba sem szólnak bele, hogy mit csinálnak a díjjal – írja a Guardian.

Kirsti Bergstø, a Szocialista Balpárt vezetője is azt emelte ki, hogy a díjat nem lehet átruházni, majd elmondta, az amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos fenyegetései miatt egyértelmű, hogy nem is érdemes rá – hiába fogja ezentúl nyilván azt állítani, hogy megkapta. A Centrum Pártot vezető Trygve Slagsvold Vedum szerint abból, hogy Trump elfogadta a díjat, jól látszik: egy nagyképű alak, aki mások elismeréseivel és munkájával akar tetszelegni. A Munkáspárt politikusa, Raymond Johansen pedig azt mondta, Machado tettei a díjra és az azt odaítélő bizottságra nézve is károsak.

A Guardian megkereste a norvég külügyet az ügy miatt, ahonnan azt a választ kapták, hogy ez az egész független a norvég kormánytól, és a díjat odaítélő központhoz irányították a lap újságíróját. Tőlük nem kaptak választ, azóta viszont megjelent egy közlemény, melyben amellett, hogy ismét leszögezték, hogy a díj örökre azé marad, aki megkapta, arról írtak, hogy az odaítélés után nem követik nyomon, hogy mi történik vele. Mint írták, ezután minden a díjazott felelőssége, és azt sem írja elő semmi, hogy az illető mit tehet a díjával.

Ez azt jelenti, hogy eladhatja, vagy el is ajándékozhatja az érmet és az oklevelet is, ahogy azt többen meg is tették. Kofi Annan Nobel-díja például az ENSZ genfi irodájában van kiállítva az egykori főtitkár halála óta, a 2021-ben díjazott orosz újságíró, Dmitrij Muratov pedig egy évvel később 103,5 millió dollárért adta el a saját medálját, az összeget pedig az UNICEF ukrán menekült gyerekeket támogató küldetésének adta. María Corina Machado csütörtökön egy zárt körű fehér házi találkozón adta át Nobel-békedíját Donald Trumpnak, aki természetesen elfogadta azt az általa végzett munkáért.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!