Az amerikai pénzügyminiszternek sem tetszik, ahogyan Trump nekiment a Fed elnökének
Donald Trump kormányán belül is feszültséget keltett, hogy az Egyesült Államok jegybanki szerepét betöltő Fed elnöke ellen eljárás indult. Nemcsak az érintett, Jerome Powell nevezte példátlannak a történteket, de zárt körben nemtetszését fejezte ki az amerikai pénzügyminiszter is – írta a CNN belső forrásokra hivatkozva. Scott Bessent szerint a piacok felé is rossz üzenetet közvetít a nyomozás megindítása, ahogy korábban már az is, hogy Trump mielőbb szerette volna elmozdítani székéből a Fed elnökét, kifogásolva, hogy nem akar alapkamatot csökkenteni.
Az eljárás hivatalosan a Fed 2,5 milliárd dolláros épületfelújítása ügyében indult, de nem lehet elvonatkoztatni Trump és Powell személyes ellentététől, amelynek gyökere az alapkamat körüli vitában van. Trump csökkentést szeretne, mondván, az lendületet adna a beruházásnak, Powell azonban kitartott a kormánytól független Fed hatáskörébe tartozó ügyben az alapkamat jelenlegi szintjénél.
„Az a kérdés, hogy a Fed továbbra is a bizonyítékok és a gazdasági feltételek alapján fogja-e meghatározni a kamatlábakat, vagy a monetáris politika irányítását politikai nyomás vagy megfélemlítés fogja-e meghatározni” – mondta Powell az ellene indított eljárás lényegét megjelölve.
A Fed függetlenségét féltve tulajdonképpen Bessent is erről beszélt, még ha ezt ezúttal nem is nyilvánosan tette, ám Trumpnak számolnia kell azzal, hogy a kormányon belül sem osztatlan a támogatottsága a Fed elnökével szembeni fellépésének. A vita kettejük között hamar, már Trump tavalyi beiktatása után előkerült, az ügy lehetséges globális gazdasági hatásáról ebben a korábbi cikkünkben olvashat.