Húsz embert megölt egy elefánt Indiában az év első napjaiban

346

Kilenc nap alatt legalább húsz embert megölt egy vadon élő elefánt India keleti részén, Dzshárkhand államban. Az állatot még nem sikerült elfogni – írta a BBC.

A halálesetek január 1. és 9. között, jellemzően éjszaka történtek az állam erdős területén, a Nyugat-Singhbhum nevű körzetben. Az egyik áldozat a 34 éves Mangal Singh Hembram, aki hazafelé tartott a munkából, amikor az elefánt rátámadt a Bodijari nevű falu közelében. Egy másik áldozat a Birsingh Hatu nevű településen élő 62 éves Urdub Bahoda. A szomszédos faluból származó 42 éves Vishnu Sundi a házán kívül aludt, amikor az elefánt agyontaposta – mondta az áldozat fia.

Egy január 5-i incidensben Kundra Bahoda és két gyereke – a hatéves Kodama és a nyolcéves Samu – vesztette életét az elefánt támadásában. Kundra felesége arról számolt be, hogy a kétéves, sebesült kislányával együtt menekült el otthonról a támadás közben, és csak később tudta meg, hogy férje és két idősebb gyermeke is meghalt. Chandan Kumar kerületi bíró a BBC-nek azt mondta, hogy a húsz áldozat között van egy erdőmunkás is. A hatóságok pénzügyi kártérítést ígértek a családoknak.

Az indiai hatóságok közlése szerint több mint száz erdőőr részvételével hatalmas keresési akció folyik az elefánt után. „Ez egy példátlan helyzet. Ez az első alkalom, hogy a halálesetek mind egyetlen hím elefánttal hozhatók összefüggésbe” – mondta Kuldeep Meena, a régió erdészeti hivatalának vezetője.

Hozzátette: elsődleges feladatuk az állat felkutatása, befogása és biztonságos visszajuttatása a vadonba.

Az erdészeti hatóságok szerint az elefánt fiatal, mozgékony és gyakran változtatja a tartózkodási helyét, különösen éjszaka, ami megnehezíti a nyomon követését. Meena szerint az állat párzási időszakban lehet, amikor a hím elefántok a megnövekedett tesztoszteronszint miatt fokozott agressziót mutatnak. A szakértők szerint ez a viselkedés általában 15-20 napon belül csillapodik. Azt is feltételezik, hogy a keresett elefánt valószínűleg eltévedt a csordájától.

A tisztviselők figyelmeztették a környékbeli lakosokat, és azt tanácsolták, hogy éjszaka senki se menjen ki a szabadba és senki se aludjon a szabadban. A régióban évek óta komoly problémát jelentenek az emberek és az elefántok közötti konfliktusok. A kutatók ezt az erdőterületek csökkenésével és az elefántok vándorlási útvonalai közelében megnövekedett emberi aktivitással hozzák összefüggésbe. A hivatalos adatok szerint 2020 és 2024 között több mint 1700 embert öltek meg elefántok Indiában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!