Ne Putyin haláláért imádkozzanak karácsonykor – kérte Zelenszkij az ukránokat
Sok állam- és kormányfőhöz hasonlóan Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is beszédet intézett a népéhez szenteste. Az orosz invázió ellen több mint három éve küzdő ország vezetője egy régi ukrán hagyományt elevenített fel, ami szerint karácsonykor megnyílik a mennyország kapuja, és mindenkinek teljesül egy kívánsága. „Pusztuljon!, gondolhatjuk most magunkban mindannyian”, utalt egyértelműen az orosz elnök Vlagyimir Putyinra, de aztán azzal folytatta, hogy amikor Istenhez fohászkodnak, kívánjanak inkább valami magasztosabbat az ukránok: a békét.
Ukrajna a napokban állt elő az amerikaiakkal egyeztetett saját béketervével, ami most Putyin reakciójára vár. Zelenszkij a karácsonyi beszédében erre a tervre célozhatott, amikor azt mondta, hogy végül az igazság fog győzedelmeskedni, és az elhozza a békét, amiért régóta harcolnak és imádkoznak. „Karácsony előestéjén az oroszok ismét megmutatták, kik is valójában. Hatalmas tüzérségi támadás, ballisztikus rakéták – mindent bevetettek. Így támadnak az istentelenek. Így cselekszenek azok, akiknek semmi közük a kereszténységhez vagy bármihez, ami emberi.” – tért ki az oroszokra, de a gondolatmenetet azzal fejezte be, hogy Ukrajna ezt is túl fogja élni.