Aláírta a szlovák köztársasági elnök a törvényt, ami alapján börtönt kaphat, aki megkérdőjelezi a Beneš-dekrétumokat

Aláírta Peter Pellegrini szlovák államfő kedden a büntető törvénykönyvnek azt a több újítást tartalmazó módosítását, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a választási kampány „idegen hatalom” általi befolyásolását, valamint a második világháború utáni rendezésből következő viszonyok nyilvános tagadását – írja az MTI.

„Úgy döntöttem, hogy a módosítást nem küldöm vissza újratárgyalásra a törvényhozáshoz, nem élek vétójogommal, hanem abban a formában írom alá, ahogyan azt a parlament jóváhagyta” – jelentette ki Peter Pellegrini, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte. Hozzátette: a módosításért a kormány és az azt jóváhagyó parlamenti többség viseli a felelősséget.

Pellegrini korábban még kilátásba helyezte annak lehetőségét, hogy a törvénymódosítás egyes részeit esetleg újbóli megvitatásra visszautalja a parlamentbe. A szlovák Btk. mostani módosítása eredeti formájában csak a kisebb értékű lopások elkövetőire kiszabott büntetéseket szigorította volna, visszaállítva egy korábbi jogi helyzetet, azonban a parlamenti bizottságok véleményezési eljárása során több kiegészítő javaslattal is bővült, köztük a már említett kettővel, valamint egy olyan kitétellel is, amely az úgynevezett „bűnbánó tanúk” intézményének használatát hivatott szigorítani.

A módosításcsomag egyes részei közül végül a „második világháború utáni rendezést szolgáló jogi dokumentumok” nyilvános elutasításának és megkérdőjelezésének büntethetőségét bevezető Btk-kiegészítés váltotta ki a legélesebb kritikát, amely a közbeszédben a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezésének tiltásaként vált ismertté.

Ez a kiegészítés nem sokkal azt követően került a Btk. módosításba, hogy bejárta szlovákiai sajtót, miszerint a témával korábban nem foglalkozó ellenzéki Progresszív Szlovákia párt többségében magyarok lakta településeken tartott rendezvényein felvetette a Beneš-dekrétumok kérdését, ami heves reakciókat is kiváltott a szlovák közbeszédben.

A Btk. módosításának a Beneš-dekrétumokkal foglalkozó részét ismételten bírálta a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség, amely több alkalommal is kifejezte tiltakozását, egyebek mellett egy, a napokban tartott, „Ártatlanság menete” elnevezésű megmozduláson.

Miután Peter Pellegrini aláírta a Btk. módosítását, beadta lemondását Forró Krisztián, az államfő nemzetiségi ügyekkel foglalkozó tanácsadója, a felvidéki magyar párt korábbi elnöke. Távozása kapcsán Forró úgy nyilatkozott: az államfő mai döntése után nem is tehetett mást, mivel – mint mondta – számára a közéleti szolgálat csak akkor vállalható, ha összhangban áll az elveivel.

Peter Pellegrini a módosítás Beneš-dekrétumokkal foglalkozó részével összefüggésben a szlovák hírügynökségnek azt mondta: egy komoly témáról van szó, amelyet egy ellenzéki párt nyitott meg, feszültséget szítva az országban élő szlovákok és magyarok között. Úgy vélekedett: a módosítás nem érinti az állampolgároknak azt a jogát, hogy bírósági úton védekezzenek vagyonelkobzási ügyekben, de el kell utasítani, hogy bárki „társadalmi feszültséget szítson a szószékeken” Szlovákiát és Csehországot is érintő történelmi események megkérdőjelezésével.

A Btk. módosításának aláírására vonatkozó államfői döntést a pozsonyi parlament többségükben liberális-progresszív pártjai is élesen bírálták, de csak a törvénynek a „bűnbánó tanúk” intézményének szigorítására vonatkozó részei miatt, a Beneš-dekrétumokkal foglalkozó részt rendszerint nem említve. A liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) mozgalom és a Progresszív Szlovákia párt jelezte, hogy a törvénymódosítás kapcsán az alkotmánybírósághoz fordulnak.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök korábban azt nyilatkozta, hogy „tisztázó megbeszéléseket folytatnak” a szlovák kormánnyal arról, miről szól pontosan ez a törvény. Hozzátette: majd meglátják, kell-e lépni az ügyben.

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter arról posztolt Facebookon, hogy „Orbán Viktor miközben patriótát játszik, most éppen a Szlovákiában élő magyar honfitársainkat hagyta magára.” Magyar szerint a miniszterelnök először az erdélyi, most pedig a szlovákiai magyarokat hagyta hátra.

A büntető törvénykönyv módosításáról, és annak a magyar közösségre gyakorolt hatásairól itt írtunk hosszabban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!