Az újabb Epstein-akták sokszor emlegetik Trumpot, aki többször repült Epstein magángépén is

Az újabb Epstein-akták sokszor emlegetik Trumpot, aki többször repült Epstein magángépén is
Donald Trump (balra) és Jeffrey Epstein egy közös fotón, amely Esptein gyűjteményéből került a hatóságokhoz – Fotó: House Oversight Democrats / AFP

Jóval többször említik Donald Trumpt azok az Jeffrey Epsteinnel kapcsolatos dokumentumok, amelyeket a héten hoztak nyilvánosságra az Egyesült Államokban, mint azok, amelyeket korábban ismertettek a hatóságok.

Az újabb dokumentumokat egyelőre most dolgozza fel a nemzetközi sajtó, könnyen lehetnek benne olyan részletek, amelyek újabb kérdéseket vethetnek fel sokakkal, akár Trumppal kapcsolatban is. A találgatásokat fokozta, hogy a igazságügyi minisztérium által újonnan nyilvánosságra hozott akták egy időre hirtelen eltűntek.

Kiderült többek között, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke rendszeresen utazott Epstein magéngépén – írta BBC. Eszerint Trump 1993 és 1996 között legalább nyolc alkalommal repült, így, az egyik e-mail tanúsága szerint volt, hogy Trump mellett csak Epstein és egy meg nem nevezett – pontosabban a nyilvánosságra hozatalkor anonimizált – 20 éves nő volt a fedélzeten – erről a Washington Post írt.

Többször olyan nők voltak az utasok között, akik később a 2022-ben kerítésért, kiskorúakat érintő szexuális ügyekért 20 évre elítélt Ghislaine Maxwell perében tanúskodtak is – mindez azokból az e-mailekből derül ki, amelyek a New York-i szövetségi ügyész asszisztensének jegyzeteit tartalmazták.

A nyilvánosságra hozott dokumentumokban nagyon sok a kitakarás, de így is többet árulnak el, mint amit eredetileg a Fehér Ház indokoltnak tartott volna. Az Epstein-ügy még a Republikánus Párton belül is feszültséget okozott, az elnök a korábbi kedvenceivel is összeveszett. A kongresszus aztán megszavazta a publikálást, amit november 19-én az elnök is aláírt, így az aktákat december 19-ig nyilvánosságra kellett hozni. Trump pálfordulásáról ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Trump állítása szerint kapcsolatát Epsteinnel 2004-ben szakította meg, évekkel azelőtt, hogy a férfit első ízben letartóztatták volna, amiből aztán enyhe következményekkel szabadult. 2019-ben tartóztatták le ismét, már sokkal komolyabb vádakkal, ám őrizete alatt cellájában felakasztotta magát. Halála sok összeesküvés-elméletnek adott táptalajt, miután felmerült, hogy Trumpon kívül sok illusztris személyt kompromittálhat az ismeretségük Jeffrey Epsteinnel, aki egy egész, fiatalkorúakat is érintő prostitúciós hálózatot tartott fenn. A már korábban nyilvánosságra hozott, erősen takart iratokban szerepelnek Bill Clinton volt amerikai elnök, Andrew Mountbatten-Windsor, Michael Jackson, Peter Mandelson és Diana Ross fotói, ám sem a nevük, sem a fotójuk önmagában nem jelent semmit, nem utal bűncselekményre. Az eddigi iratokban Trumpról alig esett szó.

Az Epsteinnel való kapcsolatába bukott bele András herceg is. A brit uralkodó III. Károly öccse királyi címeit is elveszítette és peren kívül megegyezett azzal a Virginia Giuffre-val, aki szexuális visszaéléssel vádolta meg őt. Az akkor 17 éves nőnek a megegyezés keretében András herceg 12 millió fontot (ötmilliárd forintot) fizetett. Giuffre idén áprilisban öngyilkos lett. Bár András mindvégig tagadta bűnösségét, az újabb dokumentumok ismét arra utalnak, hogy rendszeresen vette igénybe a barátjának tartott Epstein és Maxwell szolgáltatásait. Az egyik e-mailt „Láthatatlan Ember” néven küldték, ám abban magát „A.”-nak nevező személy arról ír, hogy a királyi család birtokán van épp. Maxwell válaszában arról írt, hogy „elnézést, ha csalódást okozott, de csak most talált számára illetlen barátot”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!