Egy időre eltüntették, majd visszaállították az Epstein otthonában talált fotót, amin Donald Trump is látszik

Egy időre eltüntették, majd visszaállították az Epstein otthonában talált fotót, amin Donald Trump is látszik
A Jeffrey Epstein manhattani otthonában készült kép, amit december 19-én tettek közzé – Fotó: Amerikai Igazságügyi Minisztérium / Reuters

Az amerikai igazságügyi minisztérium visszaállította azt a képet, amit néhány nappal korábban eltávolított a Jeffrey Epstein ügyéhez kapcsolódó nyomozati iratok nyilvánosan elérhető részeiből. Arra a következtetésre jutottak, hogy képek – amelyek közül az egyiken Donald Trump is látható – nem jelentenek kockázatot Epstein áldozataira nézve – írja a Guardian.

Az igazságügyi minisztérium közölte, hogy a képeket a New York-i szövetségi ügyészek jelölték meg, mert szerintük az veszélyeztethette Epstein áldozatait. A szombati eltávolítás után a demokraták vádak sorát fogalmazták meg, szerintük nyilvánvaló politikai beavatkozás történt.

„A túlzott óvatosságból az Igazságügyi Minisztérium ideiglenesen eltávolította a képet további vizsgálat céljából” – közölte a minisztérium az X-en. A vizsgálat után megállapították, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a fényképen Epstein áldozatai szerepelnének, ezért a képet változtatás és szerkesztés nélkül újra közzétették. Todd Blanche, igazságügyi miniszterhelyettes azt mondta, hogy az eltávolításnak „semmi köze” az elnökhöz.

Az áldozatok jogait védő Gloria Allred szombaton a CNN-nek azt mondta, hogy „a rendszer cserben hagyta a túlélőket”, többek között azzal, hogy olyan fájlokat tett közzé, amelyeket „nem szerkesztettek megfelelően”. Vasárnap Epstein egyik áldozata, aki 2009-ben jelentette a szexuális bűnelkövetőt az FBI-nak, levelet írt az igazságügyi minisztériumnak. Azt állította, hogy nevét tévesen hozták nyilvánosságra, miközben korábban azt sem engedték meg neki, hogy megtekintse az FBI-nál róla vezetett aktát.

Pénteken járt le az Epstein-akták nyilvánosságra hozatalának határideje, így az igazságügyi minisztérium közzé is tette azokat – de erősen szerkesztett formában, bizonyos esetekben komplett lapokat kitakarva. A CBS szerint összesen 3965 fájlt tettek közzé, összesen három gigabájtnyi adatot.

Jeffrey Epstein milliárdos amerikai üzletembert még 2019-ben tartóztatták le, mert a gyanú szerint kiskorú lányokat közvetített ki szexuális szolgáltatásokra gazdag és befolyásos férfiaknak. Epstein jó kapcsolatot ápolt az amerikai elit jelentős részével, így Bill Clinton volt és Donald Trump jelenlegi elnökökkel, ezért sokakban felmerült, hogy ők és más politikusok is igénybe vehették a szolgáltatásait.

Az ügyről részletesen itt olvashatnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!