Zelenszkij szerint konstruktív tárgyalás zajlik Ukrajna és az Egyesült Államok között Floridában

Ukrajna tárgyalódelegációja Floridában van, ahol Donald Trump különmegbízottjával, Steve Witkoffal, valamint az általa vezetett amerikai delegációval tárgyalnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi videóüzenetében. Az államfő azt mondta, az Ukrajnának szánt biztonsági garanciák mellett a háború utáni rekonstrukcióról is tárgyalnak, szerinte Amerika is konstruktívan vesz részt a párbeszédben.

„A háború befejezéséről, a biztonsági garanciákról és az újjáépítésről szóló dokumentumok kidolgozása folytatódik, minden pontot részletekbe menően megvitatunk” – mondta Zelenszkij. Az ukrán elnök egy jelentést kér a nemzetbiztonsági és védelmi tanács (RNBO) élén álló Rusztem Umerov korábbi védelmi minisztertől és Andrij Hnatov vezérkari főnöktől a tárgyaláson elhangzottak részleteiről. Zelenszkij arról is említést tett, hogy nemrég beszélt a norvég miniszterelnökkel, a német kancellárral és a NATO főtitkárával is, akiknek megköszönte a támogatásukat.

Az ukrán elnök kedden azt mondta, hogy szerinte hamarosan végleges formát ölthet a háború befejezését célzó javaslat, amit az amerikai küldöttek a Kremlnek is bemutathatnak. A kétnapos berlini tárgyalások után az amerikai tisztviselők kijelentették, hogy „90 százalékban” megoldották az Oroszország és Ukrajna közötti problémás kérdéseket, de a pozitív hangvétel ellenére még nem világos, hogy a háború befejezése valóban közelebb került-e.

Zelenszkij a vasárnapi videóüzenetben arról is beszélt, hogy az elmúlt napokban Odessza helyzetére fókuszáltak, mivel az ukrán kikötővárost súlyos orosz csapások érték. Minden szükséges segítséget biztosítottak az érintett területen, mondta, hozzátéve, hogy Oroszország célja a támadással az, hogy Ukrajna tengeri logisztikához való hozzáférését ellehetetlenítse. Mindenkinek látnia kell, hogy Oroszország nyomásgyakorlás nélkül nem hajlandó valóban véget vetni agressziójának. Növelni kell a nyomást" – tette hozzá Zelenszkij.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!