A német parlament az önkéntes katonai szolgálatot szélesíti, ami lépés lehet a kötelező sorkatonaság felé

Megszavazta a német szövetségi parlament, hogy januártól minden 18 évesnek kérdőívet küldenek ki arról, hogy érdeklődnek-e a katonai szolgálat iránt – írta a BBC. A fiúknak kötelező lesz válaszolniuk, a lányok szabadon dönthetnek arról, hogy kitöltik-e a kérdőívet. Ez apró lépés, ám valójában annak a folyamatnak az elindítása lehet, amelynek végén ismét érvénybe léphet a kötelező sorkatonai szolgálat Németországban. 2027 nyarán már egészségügyi vizsgálaton is részt kell venniük a 18–19 éves fiataloknak, ami ismét a kötelező sorkatonai szolgálat előkészítése felé mutat. A kezdeményezés már korábban is vitát váltott ki Németországban.

Az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború és a transzatlanti szövetség jövőjével kapcsolatos bizonytalanság az Egyesült Államok Európához való távolságtartóbb hozzáállása miatt nem csak Németországban merült fel az elmúlt évtizedekben fokozatosan felszámolt sorkatonai szolgálat visszaállítása – bár egyelőre jellemzően az önkéntes katonai szolgálat aktiválása a cél: Franciaországban a múlt hónapban született döntés arról, hogy az önként jelentkező 18–19 évesek kaphatnak 10 hónapos kiképzést.

Horvátország viszont – amely harminc éve a délszláv háborúnak is részese volt, így ott frissebbek a háborús emlékek – egyenesen a sorkatonai szolgálat visszahozásáról döntött. A 2008-ban megszüntetett rendszer nem teljes egészében tér vissza: 2026-tól két hónapos kiképzésre kapnak behívót a 18. évüket betöltők. Abban a naptári évben kell majd bevonulniuk erre a két hónapra, amikor betöltik a 19-et, de 19 és 30 éves kor között önkéntesen is lehet jelentkezni, nőknek is.

Németországban Friedrich Merz kereszténydemokrata–szociáldemokrata koalíciós kormánya már korábban jelezte, hogy Európa legerősebb konvencionális hadseregének megteremtését célozza meg a kontinens legnépesebb országa, de ameddig lehet, a rendszert önkéntes formában szeretnék működtetni. Ha azonban nem jelentkezik elég önkéntes, akkor napirendre kerül a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása.

Németország hadserege jelenleg 182 ezer fős, ezt Boris Pistorius védelmi miniszter szerint a jövő év végéig 20 ezer fővel kellene megnövelni. A következő évtized elejére 260 ezres hadsereget tartana indokoltnak a német kormány, további 200 ezer fő érdemben bevethető tartalékossal.

A kötelező sorkatonai szolgálat felé mutató lépések már az első fokozatban bizonyos ellenállásba ütköztek: pénteken 90 városban terveznek különböző intenzitású diáktiltakozásokat. Hamburgban 1500 fős demonstrációt várnak. A BBC szerint az iskolák azonban külön kérték a szülőket, hogy ne adjanak erre a napra felmentést az iskola alól.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!