Hagyta halálra fagyni barátnőjét Ausztria legmagasabb hegycsúcsán, akár három év börtönt is kaphat
Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy tapasztalt hegymászót, miután állítólag hagyta halálra fagyni barátnőjét Ausztria legmagasabb hegycsúcsán.
A salzburgi hegymászót azzal vádolják, hogy egy sor végzetes hibát vétett, amikor tavaly január 18-án a barátnőjével elindult megmászni a Großglocknert. A pár mindössze 45 méterre volt a 3798 méteres csúcstól, amikor a 33 éves nő este kilenc óra körül összeesett a kimerültségtől, és azt mondta, nem bírja tovább. A férfi ekkor úgy döntött, otthagyja a barátnőjét, hogy lemenjen a hegyről segítséget kérni. De több mint hat órára eltűnt, így a nő halálra fagyott a rendkívüli hidegben.
A Telegraph kamerafelvételekkel mutatta be, hogyan történt a tragédia. Az első képen azt látszik, hogy este hat óra körül a pár jelzőfényei világítanak, amint másznak felfelé a hegyen. A következő képen már elhalványult a fény, egy későbbi képen pedig a férfi pásztázik a zseblámpájával, miután hátrahagyta barátnőjét, hogy segítséget kérjen.
Másnap reggel hét órakor helikoptert indítottak a nő felkutatására, de az erős szél miatt le kellett mondani a keresésről. Három órával később mentőcsapat indult a nő felkutatására, de addigra már halott volt.
Az ügyészek kilenc súlyos hiba elkövetésével vádolják a férfit. Szerintük a barátnője tapasztalatlansága miatt eleve nem kellett volna belevágnia a mászásba, hiszen a nő még soha nem vállalkozott ilyen kihívásra téli időjárási körülmények között. Azzal is vádolják, hogy két órával később kezdte meg a mászást, mint tervezte. Nem vitt magával olyan vészhelyzeti táborozási felszerelést sem, ami melegen tarthatta volna a nőt, amíg a férfi segítségért ment.
Az ügyészség közleményében azt írta, a nő puha snowboardcipőt viselt, ami alkalmatlan hegyi terepre. Az ügyészség szerint már korábban vissza kellett volna fordulniuk, mert 74 kilométer/órás erősségű szél fújt, a hőmérséklet pedig mínusz 8 fok volt, ami mínusz 20 foknak érződött az erős széllökések miatt. A férfi sötétedés előtt nem adott le segélyhívást, és vészjelzést sem, amikor este tíz óra után egy helikopter elrepült felette. Csak hajnali fél egykor hívta a rendőrséget, aztán lenémította a telefonját, így a további hívásokat nem vette észre. Nem gondoskodott arról, hogy barátnője szélvédett helyen legyen, és be sem takarta. A vádhatóság szerint a férfi körülbelül hajnali kettőkor, védtelenül, kimerülten és kihűlve otthagyta a barátnőjét a hegyen.
Mivel a férfi tapasztalt hegymászó volt, őt kellett a túra felelős vezetőjének tekinteni. Az ügy kivizsgálása után gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták a férfit, és ha bűnösnek találják, akkor akár három év börtönbüntetést is kaphat. Az osztrák Heute szerint a tárgyalás februárban kezdődik az innsbrucki bíróságon.