Trump Kínába látogathat, telefonon egyeztetett Hszi Csin-pinggel
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy telefonon beszélt Hszi Csin-ping kínai államfővel, és a beszélgetés után elfogadta a kínai meghívást egy hivatalos látogatásra. A Fehér Ház részéről viszonzásul Trump is meghívta Hszit Washingtonba, de egyik fél sem erősítette meg hivatalosan a látogatások időpontját, írja a BBC. A csütörtöki telefonhívás azért bír nagy jelentőséggel, mert február óta nem egyeztettek a felek – akkor robbantotta ki Trump az újabb kereskedelmi háborút Kína ellen. A kínai állami média szerint a hívásra amerikai kérésre került sor.
Trump szerint a másfél órás beszélgetés elsősorban a kereskedelem körül forgott, és ahogy ő fogalmazott: „nagyon pozitív eredménnyel zárult mindkét fél számára”. A közösségi médiában azt írta: „Ő meghívott engem Kínába, én pedig őt ide. Mindketten elfogadtuk, úgyhogy majd megyek a First Ladyvel, és remélhetőleg ő is jön az ő First Ladyjével.” A kínai közlemény ugyan említést tett az amerikai elnök meghívásáról Kínába, de arról már nem szólt, hogy Hszi elfogadta volna a washingtoni meghívást. A kínai állami hírügynökség, a Hszinhua szerint Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy „vonja vissza azokat a negatív intézkedéseket, amelyeket Kína ellen hozott”.
A két ország korábban már megállapodott egy vámcsökkentési csomagról, amit Trump akkor „teljes újrakezdésként” jellemzett. Az egyezség szerint az Egyesült Államok 145 százalékról 30-ra csökkentette a kínai termékekre kivetett vámokat, Kína pedig 10 százalékra mérsékelte az amerikai termékekre kivetett tarifákat, és vállalta, hogy megszüntet bizonyos ásványkiviteli korlátozásokat.
A 90 napos türelmi időszak azonban nem hozott áttörést: azóta gyakorlatilag befagytak a tárgyalások, és mindkét fél a másikat vádolja a megállapodás megszegésével. Washington szerint Kína nem indította újra a kulcsfontosságú ritkaföldfémek exportját, amelyek nélkülözhetetlenek az autóipar és a számítógépek számára. Peking viszont azt állítja, hogy az USA szegte meg a megállapodást azzal, hogy új chiptechnológiai korlátozásokat vezetett be.
Trump a beszélgetés után egyúttal azt is közölte, hogy Kína felől érkező diákokat továbbra is szívesen látják, de „ellenőrizni szeretnék őket”, különösen a technológiai képzések esetében. A kínai fél a beszélgetés során kitért Tajvan ügyére is: Hszi állítólag figyelmeztette az amerikaiakat, hogy „óvatosan bánjanak Tajvannal”, különben konfliktus lehet a vége. Ez néhány nappal azután hangzott el, hogy Pete Hegseth amerikai védelmi miniszter arról beszélt, hogy Kína valószínűleg katonai eszközökkel próbálja megváltoztatni az erőviszonyokat a térségben.
Hszi a beszélgetés során azt mondta: az Egyesült Államoknak felelősségteljesen kell kezelnie a tajvani kérdést, és meg kell akadályoznia, hogy „néhány függetlenségpárti” belesodorja a két nagyhatalmat egy esetleges konfliktusba.A hívás hónapok óta lógott a levegőben: Trump már elnöksége első hetében jelezte, hogy szívesen beszélne a kínai vezetővel. A napokban már nyilvánosan is bosszankodott amiatt, hogy eddig nem került sor az egyeztetésre. „Kedvelem Hszi elnököt, mindig is kedveltem, de nagyon kemény tárgyalópartner, borzasztó nehéz vele megállapodni” – írta korábban Trump a közösségi oldalán.
Az amerikai-kínai közeledés nem kifejezetten jó hír a Trump ellen háborút indító Elon Musknak, a Tesla ugyanis épp a világ legnagyobb elektromosautó-piacán küszködik komoly gondokkal. A Tesla kínai eladásai immár nyolcadik hónapja csökkennek folyamatosan, a legfrissebb adatok szerint – amelyeket a Kínai Személygépkocsi-szövetség tett közzé – a Model 3 és Model Y típusokból 15 százalékkal kevesebb fogyott idén májusban, mint egy évvel korábban. Ráadásul a hazai rivális, a BYD is beelőzte Musk cégét: a kínai gyártó 2024-es éves árbevétele már meghaladja a Tesla bevételeit. Mindeközben a Musk-Trump háború nyomán soha nem látott esést produkálnak a cég részvényei.