Izraeli katonák őrizetbe vették az Oscar-díjas palesztin filmrendezőt
2025. március 25. – 07:19
frissítve
Az izraeli erők hétfő este letartóztatták a Nincs más föld (No Other Land) című Oscar-díjas dokumentumfilm egyik palesztin rendezőjét, Hamdan Ballalt, miután szemtanúk szerint felfegyverzett izraeli telepesek megtámadták a házát Ciszjordániában – írta a Guardian.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közleménye azt írta, hogy erőszakos összecsapásra került sor palesztinok és izraeliek között Ciszjordániában, miután terroristák kövekkel dobálták meg az izraeli állampolgárokat. „Az IDF és az izraeli rendőrség erői megérkeztek, hogy feloszlassák az összetűzést, ekkor több terrorista kövekkel kezdte dobálni a biztonsági erőket – áll a közleményben. – Az erők letartóztattak három palesztint, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kövekkel dobálták őket, valamint egy izraeli civilt, aki részt vett az erőszakos összecsapásban. Az őrizetbe vetteket az izraeli rendőrség kihallgatta.”
Hamdan Ballal mellett két másik palesztint is letartóztattak kődobálás gyanújával, és őrizetbe vettek egy izraelit is, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az erőszakban – írta a Times of Israel. Szemtanúk szerint négy palesztin megsérült, többségük könnyebben. Az izraeli hadsereg közölte, hogy egy, az összecsapásokban megsebesült izraeli állampolgárt orvosi kezelésre kórházba szállítottak. Lea Tsemel ügyvéd azt mondta, hogy a rendőrség közölte vele, hogy Ballalt és a többi letartóztatottat egy katonai bázison tartják fogva orvosi kezelés céljából, és hogy nem tudott beszélni velük.
Öt amerikai zsidó aktivista, akik szemtanúi voltak a támadásnak, a Guardiannek azt mondták, hogy egy körülbelül 15 fős, fegyveres izraeli telepesekből álló csoport vette körül és támadta meg a filmrendezőt Hebrontól délre, Szuszja település közelében. „Elkezdtek köveket dobálni a palesztinok felé, és Hamdan háza közelében leromboltak egy víztartályt” – mondta Joseph, a Center for Jewish Nonviolence nevű szervezet egyik aktivistája.
A szemtanúk szerint a katonai egyenruhába öltözött telepesek a házáig üldözték Ballalt. „A telepesek kövekkel dobálták az autóját, minden szélvédőt betörtek, az egyik gumiját kiszúrták” – mondta egy másik szemtanú, Raviv a Guardiannek. Elmondásuk szerint a filmrendező megsérült az incidens során.
Basel Adra, a Nincs más föld című dokumentumfilm másik rendezője azt mondta, szerinte az erőszak eszkalálódása egyfajta válasz lehet a telepesek részéről a filmjük nemzetközi sikerére. „A faluban élő palesztinokat szinte naponta érik fizikai támadások a telepesek részéről. A telepesek erőszakoskodása itt egyre fokozódik. Talán ez bosszú a filmért és az Oscar-díjért” – mondta. A ciszjordániai falurombolásokról szóló film idén nyerte el a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat. Miki Zohar izraeli kulturális minisztere „a filmvilág szomorú pillanatának” nevezte a film Oscar-díját.
Adra szintén szemtanúja volt a mostani támadásnak, amit borzalmasnak nevezett. „Több tucat telepes volt az izraeli katonákkal együtt, és fegyverrel fenyegettek minket. A rendőrség az elejétől fogva ott volt, de nem avatkoztak közbe. Miközben a katonák ránk fogták a fegyvereiket, a telepesek elkezdték megtámadni a palesztinok házait. Hamdan megpróbálta megvédeni a családját, de a telepesek megtámadták. A katonák lövöldözni kezdtek a levegőbe, hogy senki se tudjon segíteni Hamdannak. Ő segítségért kiabált. Hagyták, hogy a telepesek megtámadják, majd a hadsereg elrabolta őt” – mondta.
A Nincs más föld izraeli társrendezője, Juval Abraham az X-en tett közzé egy bejegyzést, ebben azt írta: „Telepesek egy csoportja most lincselte meg Hamdan Ballalt, a Nincs más föld című filmünk társrendezőjét. Megverték, a fején és a hasán is vannak sérülések, vérzik. A katonák kiszedték abból a mentőautóból, amit hívott, és elvitték. Azóta semmi nyoma.” Egy másik posztjában jelezte, hogy a férfit egy rendőrőrsön tartják.
Az IDF közleményében jelezte, hogy az ezzel ellentétes állításokkal szemben egyetlen palesztint sem vettek őrizetbe egy mentőautóból.
Nem ez az első eset, hogy a Nincs más föld című film rendezőit és stábtagjait atrocitás érte. Tavaly februárban Adrát is körbevették és megtámadták álarcos izraeli telepesek.
Minden fontos információ a gázai-izraeli háborúról egy helyen.
Percről percre közvetítések, összefoglalók, tudósítások.