El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Gumilövedékkel és gázspray-vel oszlatták a tüntető törökök tömegét

2025. március 22. – 14:53

Másolás

Vágólapra másolva

849

A török hatóságok pénteken 343 embert tartóztattak le az országszerte tartott tüntetések miatt – írja a BBC. Ez már a harmadik napja volt a török tüntetési hullámnak, ami azért indult, mert a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan riválisát, Ekrem İmamoğlut, az isztambuli polgármestert március 19-én letartóztatták, ami egész Törökországot megrázta. Mindössze pár nappal azelőtt vették őrizetbe korrupció és terrorista csoportok segítésének vádjával, hogy bejelentették volna az indulását a 2028-as elnökválasztáson.

Erdoğan pénteken egy beszédében elítélte a tüntetéseket, és azt mondta, a kormánya nem fogja „megadni magát a vandalizmusnak vagy az utcai terrornak”. „Nem fogjuk elfogadni a közrend megzavarását” – mondta.

Pénteken több ezer ember tüntetett Isztambulban. A rohamrendőrök a jelentések szerint összecsaptak a demonstrálókkal, gumilövedékekkel és gázspray-vel is oszlatták a tömeget. A hatóságok İmamoğlu letartóztatása után Isztambulban négynapos tüntetési tilalommal próbálták megfékezni a demonstrációkat. Azóta ezt a tilalmat Ankarára is kiterjesztették.

İmamoğluval együtt mintegy 100 ellenzéki politikust, újságírót, vállalkozót is letartóztatták a török hatóságok. Az ellenzék szerint a letartóztatások politikailag motiváltak, de ezt az Igazságügyi Minisztérium tagadja. A Politico arról írt, hogy az amerikai kormányban kvázi miniszteri pozíciót betöltő dollármilliárdos, Elon Musk több török ellenzéki aktivista fiókját is felfüggesztette az X-en.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!