El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Visszatértek Romániába a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek

2025. március 22. – 11:10

Visszatértek Romániába a nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel vádolt Tate fivérek
A Tate fivérek Bukarestben – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

324

Visszatértek Romániába szombatra virradóra a helyi hatóságok által nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel, kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolással, pénzmosással, bűnszövetkezet létrehozásával és a tanúk amerikai megfélemlítésével gyanúsított Tate fivérek – számolt be erről szombaton a Digi24 hírportál alapján az MTI.

Andrew Tate influenszer és öccse, Tristan hatósági felügyelet alatt áll Romániában, de februárban a román hatóságok feloldották az ország elhagyására vonatkozó tilalmat, és kérésükre lehetővé tették, hogy ideiglenesen külföldre utazzanak. Február 27-én hagyták el Romániát, és Floridába repültek.

A Digi24 beszámolója szerint a Tate fivérek szombatra virradóra érkeztek vissza Romániába, és a román sajtónak úgy nyilatkoztak, azért tértek vissza, mivel „az ártatlan emberek nem futnak el semmitől”. „Azért jöttünk, hogy bizonyítsuk ártatlanságukat, mivel megérdemeljük, hogy meglegyen a mi (győzelmi) napunk a bíróságon” – idézte Andrew Tate nyilatkozatát a hírportál.

Az influenszer visszatérése előtt az X közösségi oldalon azt írta rajongóinak, hogy 185 ezer dollárt (kb. 65 millió forintot) költött egy magánrepülőre azért, hogy „aláírjon egy papírt” Romániában.

A BBC szerint a Tate fivérek hétfőn jelentkeznek a román rendőrségen, hogy eleget tegyenek a hatósági felügyelettel járó formalitásoknak. A hatósági felügyelet több előírása – egyebek mellett az a kötelezettség, hogy a gyanúsítottak mindannyiszor jelentkeznek a román rendőrségnél, ahányszor beidézik őket – továbbra is érvényes, hogy a rosszhiszemű megsértése szigorúbb kényszerintézkedés bevezetését vonja maga után.

A román szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) két ügyben indított bűnvádi eljárást a Bukarest Voluntari nevű elővárosában letelepedett Tate fivérek ellen. A vádhatóság szerint bűnszervezetet hoztak létre Romániában, amely a „loverboy” módszert alkalmazva, szerelmet színlelve 34 kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőt hálózott be, és különböző, általa ellenőrzött helyszíneken pornográf tartalmak gyártására kényszerítette őket, ami értékesítéséből 2,8 millió amerikai dollárt és 887 ezer token anyagi hasznot hoz.

A DIICOT szerint a szexuális jogokból származó pénz „tisztára mosása” miatt a gyanúsítottak négy luxusautót vásároltak, ami miatt bizalmasaik nem írattak. Az egykori kick-boxos Tate fivérek bejegyzéseit több millióan követik az X-en, ahol rendszerint luxuskörnyezetben jelennek meg, drága autókat vezetnek, és nőkön gúnyolódó tartalmakat osztanak meg. Romániai büntetőpereiket nemzetközi médiafigyelem kíséri.

Nemrég a Telexen is megírtuk, hogy Floridában is vádat emeltek Tate testvérek ellen. Az amerikai-brit influenszerek magángéppel érkeztek az Egyesült Államokba, ahol házkutatási parancsot és idézést kaptak a helyi hatóságoktól.

Florida főügyésze, James Uthmeier azt mondta, hogy az Egyesült Államokban a testvérek polgári perre is számíthatnak, amit egy olyan nő indított, aki azt állítja: szexmunkára kényszerítették, majd rágalmazták, miután tanúvallomást tett a román hatóságoknak.

Andrew Tate a történtekre az X-en reagált, és „abszolút kommunizmusnak” nevezte a floridai főügyész döntését. „Öt napja vagyok Amerikában. Leültem a laptopommal és csináltam egy podcastot. Őrület” – írta az influenszer.

Tate hozzátette, hogy csalódott az Egyesült Államokban, és ártatlan embereket próbálnak bűncselekményekbe belesodorni.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!