El a kezekkel a sajtótól! A kormány most a független médiát vette célba, de az igazságot nem lehet betiltani. Amíg velünk vagytok, mi is létezni fogunk, köszönjük, hogy támogatásoddal és adód 1%-ával segíted a munkánkat! Már a támogatónk vagy?
Jelentkezz be!
Támogatás! Elrejtés

Finom úriember volt, mondta Trump, és kirúgta az amerikai főtisztet

2025. február 22. – 06:20

frissítve

Finom úriember volt, mondta Trump, és kirúgta az amerikai főtisztet
Charles Brown – Fotó: Saul Loeb / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

1223

Menesztette az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnökét, Charles Brown tábornokot Donald Trump elnök pénteken.

Az elnök a közösségi médiaoldalán mondott köszönetet a légierő tábornokának több mint 40 éves szolgálatáért, amiből az utolsó 16 hónapot az amerikai hadsereg vezérkari főnökeinek egyesített bizottságának vezetőjeként töltött. Donald Trump a távozó főtisztet „finom úriembernek és kiváló vezetőnek” nevezte, írja az MTI.

Charles Brown-t Joe Biden nevezte ki az egyesített vezérkar főnöki pozíciójára 2023-ban.

Trump egyben megnevezte jelöltjét a pozícióra Dan „Razin” Caine, a légierő altábornagya személyében, akit bizonyított pilótaként, nemzetbiztonsági szakértőként, sikeres vállalkozóként méltatott, valamint háborús és különleges műveletekben szerzett tapasztalatait emelte ki.

Az elnök választása indokaként említette, hogy első elnöki időszaka idején Dan Caine tevékeny szerepet vállalt az Iszlám Állam kalifátusának megszüntetésében.

Percekkel később Peter Hegseth védelmi miniszter közleményt adott ki, amelyben bejelentette, hogy elbocsátotta Lisa Franchetti admirálist, a haditengerészet főnökét, írja a CNN.

A második fekete férfi (aki egyben Amerika legrangosabb tábornoka volt) és az első nő (aki a vezérkari főnökök egyesített bizottságának tagja volt) gyors eltávolítása a CNN szerint erős jelzés egy olyan kormányzattól, ami betiltotta a sokszínűségre és a befogadásra irányuló erőfeszítéseket a hadseregben.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!