Leszállás közben felborult és kigyulladt a Delta Air Lines utasokkal teli gépe a torontói repülőtéren
2025. február 17. – 20:42
frissítve

- A Delta Air Lines 4819-es járata helyi idő szerint hétfőn 14:45-kor leszállás közben balesetet szenvedett a torontói repülőtéren.
- A gép fedélzetén 80 ember tartózkodott, őket evakuálták.
- Az incidensben tizennyolc utas sérült meg, közülük egy gyereket és két felnőttet súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba.
- A fotókon látszik, hogy a gép fejjel lefelé fordulva fekszik a hóval borított futópályán, jobb szárnya leszakadt.
Balesetet szenvedett a Delta Air Lines Minneapolisból Torontóba tartó repülőgépe hétfő délután, a baleset leszállás közben történt, közölte a torontói Pearson nemzetközi repülőtér közösségi oldalán.
A gép felfordult és ki is gyulladt, de hogy ezt mi okozta pontosan, még vizsgálják. A mentőegységek a helyszínre érkeztek, a gépen lévő 80 embert – 76 utast és a négyfőnyi személyzetet evakuálták. A helyi mentőszolgálat először azt közölte, hogy az utasok közül nyolcan sérültek meg, egy ember állapota kritikus. Később már azt, hogy tizennyolc sérült közül három embert súlyos, de nem életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba, egy gyereket, egy 60-as éveiben járó férfit és egy 40 év körüli nőt.
A helyszínre három mentőhelikoptert és két rohammentőt küldtek. Tűzoltóautók is érkeztek, körben hóréteg borítja az aszfaltot. A repülő jobb szárnya és függőleges vezérsíkja is leszakadt.
Egy mentőhelikopter épp a repülőtér környékén volt a szerencsétlenség idején, a pilóta azonnal felajánlotta segítségét, írja a CNN. A hangfelvételek szerint a légiforgalmi irányítás azt mondta a pilótának, hogy „emberek sétálgatnak a repülőgép körül”.
„Igen, látom. A repülőgép fejjel lefelé áll és lángol”
– válaszolta a helikopter pilótája.
A balesetet szenvedett gép egy Bombardier CRJ900, amelyet a Delta egyik leányvállalata, az Endeavor Air üzemeltet. Az Airportal szerint a repülőgép 15 és fél éves volt. A 4819-es számú járat a Minneapolis–Saint Paul nemzetközi repülőtérről szállt fel helyi idő szerint 11:37-kor, majd nagyjából másfél óra repülés után kezdte meg a leszállást Torontóban.
A baleset miatt a Pearson repülőtér összes futópályáját lezárták, az érkező gépeket Quebec repülőterére irányítják át. Az amerikai légügyi hatóságok is segítenek az eset kivizsgálásában, a szakértőik Torontóba mennek.
Hétfőn a téli időjárás miatt figyelmeztetés volt érvényben Toronto térségében, ahol napok óta egymást követték a viharok. Az időjárási viszonyok még mindig rosszak.
A Pearson repülőtér több száz járatot törölt vagy csúsztatta el az indulásukat a hétvégén és hétfőre virradóra. Két viharban – szerdán és a vasárnap – összesen 30-50 centiméternyi hó hullt a városra, a hétfői heves szél pedig a hó nagy részét a felkapta a levegőbe. A CBS szerint a baleset idején is havazott, és 60 km/óránál is hevesebb oldalszél fújt. Toronto Pearson repülőtéren pénteken forgalmas napot vártak, mintegy ezer járaton 130 ezer utassal.