El a kezekkel a sajtótól! Támogatás!

Unortodox, de működhet az amerikaiak tárgyalási taktikája az oroszokkal szemben, véli a lengyel külügyminiszter

2025. február 16. – 15:01

Másolás

Vágólapra másolva

„Reményt keltő”, bár „unortodox” – ezekkel a jelzőkkel illette a lengyel külügyminiszter az Egyesült Államok ukrajnai háborúval kapcsolatos tárgyalási taktikáját. „Ezt nem fedhetem most fel, de reményt keltő. Unortodox, de sok sikert kívánunk nekik” – idézte a Guardian Radoslaw Sikorskit. Elmondása szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború lezárásához Donald Trump részéről kijelölt különmegbízott, Keith Kellogg a péntektől vasárnapig tartó müncheni biztonsági konferencia idején Sikorskinak és „az európai szövetségesek körének” bemutatta a „tárgyalási taktikát”. (A lengyel diplomata nem rendezési tervet említett.)

Sikorski nyilatkozatából nem derült ki, mi ez a taktika, mik lehetnek a rendezés szempontjai, amelyek alapján a három éve tartó – bár a Krím elfoglalásával és a kelet-ukrajnai szeparatisták orosz támogatásával már 2014 óta zajló – háború lezárható lenne. Ukrajna biztonsági garanciákat vár, ehhez leginkább a NATO-tagságot tartaná megfelelőnek, bár az egyre inkább bizonyos, hogy ezt Ukrajna belátható időn belül nem kapja meg.

Az amerikai álláspont egyelőre ellentmondásos, hol a Trump-adminisztráció lebegteti Ukrajna katonai támogatásának fenntartását és megvonását is, ellentmondásos nyilatkozatok jelennek meg a garanciák formájáról, illetve arról, hogy mit várna ezért Ukrajnától cserébe – például az országban rejlő ásványkincsek kitermelését –, de kérdés az is, milyen szerepe lehet az EU-nak a rendezésben.

Sikorski az EU védelmi képességeinek erősítésével kapcsolatban is nyilatkozott: szerinte bizonyos, hogy közös EU-s haderő nem lesz a jövőben sem, amennyiben ez a nemzeti hadseregek egyesítését, egységes irányítás alá vonását jelentené.

Ez részben válasz volt Volodimir Zelenszkij vasárnapi kijelentésére. Ukrajna elnöke a müncheni biztonsági konferencián vasárnap arról beszélt, hogy az EU-nak szüksége lenne közös hadseregre, nem építhet folyamatosan amerikai támogatásra, és Washingtonban az EU csak akkor kaphat kellő megbecsülést, ha erőt is képes felmutatni.

Sikorski ugyanakkor elismerte, hogy ha egységes hadseregről nem is, de az európai hadiipari termelés kapacitásának növeléséről és az EU tagjainak – illetve azon belül a NATO tagjainak – hadseregeinek erősítéséről mindenképp szó lehet, ez egyértelmű amerikai elvárás is.

Minden fontos információ az orosz-ukrán háborúról egy helyen.
Közvetítések, helyszíni tudósítások, összefoglalók, elemzések.

Tovább

Vágólapra másolva
Kapcsolódó
Kövess minket Facebookon is!