Spanyolországban sokkal többen haltak meg szuperbaktérium-fertőzés miatt, mint azt a kutatók eddig gondolták

659

Spanyolországban 2023-ban sokkal többen haltak meg az antibiotikumoknak ellenálló, úgynevezett szuperbaktériumok miatti fertőzésekben, mint azt a szakemberek eddig gondolták – derül ki a spanyol Klinikai Mikrobiológiai és Fertőző Betegségek Társasága (SEIMC) által készített vizsgálatból.

A vizsgálatban 130 egészségügyi intézmény vett részt. Ez alapján 2023-ban 170 ezer beteget diagnosztizáltak multirezisztens baktériumfertőzéssel, közülük 24 ezren 30 napon belül meghaltak.

300 mikrobiológus és infektológus szakember 2018-ban, 2019-ben és 2023-ban is 30 napig követte a szuperbaktériumokkal fertőzött betegeket. Ez alapján az első évben 155 ezren fertőződtek meg szuperbaktériummal, közülük 20 ezren haltak meg, a második évben 210 ezer betegből 18 ezer halt meg.

A esetek 42,7 százalékában valamilyen húgyúti fertőzést kaptak el a betegek, de a legtöbb halálos áldozat tüdőgyulladás miatt vesztette életét.

A spanyol egészségügyi minisztérium legutóbbi, még 2015-ben kiadott jelentésében évi 3 ezerre becsülte a szuperbaktériumok okozta halálozást, míg az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) mintegy kétezerre, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2019-ben nagyjából hatezer halottról írt.

Dr. Rafael Cantón, a SEIMC szóvivője és a kutatás egyik szerzője szerint az eredmények közötti jelentős eltérések oka, hogy különböző módszerekkel vizsgálták a betegeket. Az elérhető tanulmányok elsősorban szakirodalmi áttekintésen és becsléseken alapultak, nem konkrét vizsgálatokon. A szakemberek szerint fennáll a veszélye, hogy 2050-re az első számú halálozási okot a rezisztens fertőzések jelentik majd.

A szuperbaktériumok olyan baktériumok, amelyek ellenállnak a legtöbb antibiotikumnak. A sok-sok évtizeddel ezelőtt megjelent első antibiotikumok a legtöbb baktérium ellen hatásosak voltak, de például a gyakori antibiotikum-használat miatt mára sok baktérium rezisztenssé vált több antibiotikummal szemben is. Ezek a szuperbaktériumok halálos fertőzéseket is okozhatnak, ilyen gócpontok gyakran kórházakban alakulnak ki. Ezekben az intézményekben sokat használnak antibiotikumot, és a kórokozók könnyen terjednek az egyik betegről a másikra.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!