Az interjú közben lejött a csigalépcsőn, Orbán kezébe adott egy papírlapot, aki azt mondta: „Ó, Merz vesztett!”

930

„Szegény Merz” – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Neue Zürcher Zeitungnak arról, hogy a CDU elnökének múlt pénteken nem sikerült átvinnie a német parlamenten a bevándorlás szigorításáról szóló törvényjavaslatát. Néhány mondattal később arról beszélt, hogy az AfD-ben őrültek vannak, majd bejelentette, hogy meghívta Budapestre Alice Weidelt, az AfD kancellárjelöltjét.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök január 31-én pénteken adott interjút a konzervatív-liberális svájci Neue Zürcher Zeitungnak. Az interjú hétfőn jelent meg, annak egyik vicces kulisszatitka az volt, hogy Orbán fotózás közben elforgatta a Karmelita könyvtárában álló földgömböt, nehogy annak Nagy-Magyarországot ábrázoló oldalával fotózzák le.

Ennél komolyabb dolgok is történtek azonban az interjú közben. A NZZ cikke szerint az interjúban éppen a Fidesz és az Európai Néppárt, valamint a német konzervatívok közötti viszonyról volt szó, amikor váratlan dolog történt.

A Karmelita könyvtárának galériáján egyszer csak megjelent Orbán Viktor egyik munkatársa, aki addig némán hallgatta az interjút. Leereszkedett a helyiségben lévő keskeny csigalépcsőn, és Orbán Viktor kezébe adott egy papírlapot. „Ó! Merz vesztett” – mondta a miniszterelnök és felolvasta az éppen akkor zajló menekültügyi törvényről szóló szavazás eredményét.

Nem kis eseményről volt szó: múlt szerdán a mérsékelt jobboldali CDU és FDP képviselői a szélsőjobboldalinak tartott AfD képviselőivel együtt szavazták meg a CDU migráció szigorításáról szóló határozati javaslatát. A döntést a baloldali pártok és Angela Merkel is kritizálták, és pénteken, a valódi törvényről szóló szavazáson CDU-s és FDP-s képviselők távolmaradása miatt végül alulmaradtak annak támogatói.

Orbán ezt látva a NZZ cikke szerint azt mondta: „Néhány CDU-s képviselő elutasította a törvényjavaslatot. Merznek még az AfD szavazataival együtt is csak 338 szavazata volt. Kevesebb mint egy hónappal a választások előtt! Szegény Merz!” Majd később hozzátette: „Ha tabut akarsz dönteni, akkor sikeresnek kell lenned. Ha viszont a tabu erősebb, akkor gyengének tűnsz.” A NZZ újságírója szerint Orbán itt inkább tűnt meglepettnek, mint kárörvendőnek.

A beszélgetés később ismét érdekes fordulatot vett, amikor Orbán először meglehetősen kritikusan nyilatkozott az AfD-ről, majd bejelentette, hogy meghívta a párt elnökét Budapestre. A riporter itt arról kérdezte, hogy az ideológiai hasonlóság ellenére az Európai Parlamentben miért nem ül egy frakcióban a Fidesz és az AfD. Orbán erre azt mondta:

„Az AfD inkább mozgalom, mint párt. És mint ilyenben, őrült emberek és eszmék bukkanhatnak fel – ezt a kockázatot a francia Nemzeti Tömörülés nem akarta vállalni. Nekünk nincs tapasztalatunk az AfD-vel, és nincs kapcsolatunk velük. A programjuk jól hangzik Magyarországnak: adócsökkentés, a Green Deal újragondolása, visszatérés az atomenergiához, szigorú migrációs politika. De nem akarok beleszólni a német ügyekbe.”

A riporter itt visszakérdezett, hogy Orbán szerint tényleg vannak-e őrültek az AfD soraiban, amire a miniszterelnök állítólag nevetve azt mondta: „Tudok olvasni. Vannak olyan kijelentések, amelyek egyszerűen nem lehetnek a 21. századi politikai kultúra részei. De én magam is vezettem mozgalmakat a kommunista rendszer elleni harcban Magyarországon. Ott is előkerültek őrült emberek. Ha a politikát intézményesíted egy pártban, akkor unalmasabbá, de kiszámíthatóbbá válik.”

Az újságíró ezután arra kérdezett rá, hogy Orbán szerint hogy kell egy ilyen párttal bánni. A miniszterelnök erre azt mondta: „Magyarországon nincs tűzfal. Ha egy párt szavazatokat kap, azt komolyan vesszük. Ez nem jelenti azt, hogy együtt dolgozunk velük. De leülünk és megbeszéljük. A tűzfal primitívvé teszi a politikai gondolkodást. Alice Weidel felhívott és találkozót kért. Jövő héten fogadom őt Budapesten. Az AfD a szavazatok 20 százalékát szerezheti meg. Ha a vezetőjük beszélni akar velem, miért mondanék nemet? Ha Olaf Scholz hívna, őt is fogadnám. De a veszély nem fenyeget.”

Vagyis Orbán néhány mondaton belül mondja, hogy az AfD-ben vannak őrültek, és hogy „nincs kapcsolatuk” a német párttal, és hívja meg magához annak vezetőjét. Az interjú linkjét egyébként azzal a kiírással posztolta az X-re, hogy „Várom a látogatásod, Alice Weidel. Berlin mindig is a falak városa volt. Itt az ideje, hogy lebontsunk még egyet!”

Ez utóbbi arra vonatkozhat, hogy Orbán és a Fidesz korábban igyekezett távol tartani magát az AfD-től. Egyrészt valószínűleg azért, mert a filoszemitává váló Orbánnak vállalhatatlanok lehettek a náci nosztalgiára néha szándékosan rájátszó AfD-sek, másrészt azért, mert sokáig nem akarhatták teljesen felégetni a CDU/CSU felé vezető hidakat. Most azonban mintha fordulat történt volna, és a németországi együttszavazás után már Orbán is hajlandó közösen mutatkozni Alice Weidellel.

A Neue Zürcher Zeitung interjújának legfontosabb gondolatait ebben a cikkünkben szedtük össze.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!